Növekvő elektronikus kereskedés Visa-kártyákkal

MTI Sajtóadatbank, 2000. szeptember 11. 07:45
Az internetes vásárlások rohamos bővülésére, a mobiltelefonos, illetve a különböző más elektronikus eszközökkel megvalósuló univerzális kereskedés gyors térnyerésére számítanak a Visa International szakemberei már a közeljövőben - derült ki a múlt héten Párizsban megrendezett tanácskozáson, melynek központi témája az "e-commerce" volt.
Ivan Remsik, a nemzetközi kártyatársaság alelnöke bevezetőjében aláhúzta: "napjainkban vannak internetes, illetve az interneten nem szereplő cégek. Öt év múlva olyan a cégek, amelyek nem szerepelnek a világhálón, kereskedelmi szempontból nem is léteznek majd ".

Jelenleg a Föld népessége fogyasztási cikkek vásárlására fordított költekezésének mintegy 8 százaléka kötődik - az elmúlt évi adatok szerint -a Visa International tagbankjai által kibocsátott kártyákhoz, ez 100 százalékos növekedést jelent 1994-hez képest.

A Visa kártyákkal évente végrehajtott mintegy 21 milliárd tranzakció 1,6 billió dollár éves forgalmat eredményez. Ennek az összegnek mintegy két százalékát költik el napjainkban az internetes vásárlások révén - derült ki a tanácskozáson. Ez a még nem túl magas arány azt jelenti, hogy egyedül a Visa kártyáival évi 32 milliárd dollár értékben hajtanak végre vásárlásokat a világhálón. A Visa várakozásai szerint az elektronikus kereskedelmi tranzakciók aránya öt éven belül meghaladja a 10 százalékot.

- Ugyan Magyarországon és a többi közép-kelet-európai országban még csekély az elektronikus kereskedésben lebonyolított adásvétel, azonban az ilyen típusú üzletek rohamosan terjednek a következő években - hangoztatta Radu Obreja, a Visa International Magyarországért felelős országmenedzsere. Példaként említette azt, hogy a közelmúltban jelentették be a Kereskedelmi és Hitelbank által bevezetett virtuális Visa-kártyát, amely kifejezetten az elektronikus, internetes kereskedést szolgálja.

Braun Péter, az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese a fórum előtt kifejtette: ha egy bankfiókban fogadott ügyfél 10 egység költséget jelent az OTP-nek, akkor az internetet igénybe vevő ügyfél csupán 1 egységnyit. Éppen ezért Magyarország legnagyobb kereskedelmi bankja komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy ügyfélkörében is elterjedjenek az internetes vásárlások. Idén 300-400 millió forintot költ majd az OTP Bank Rt. Annak biztosítására, hogy ügyfelei is élhessenek az internetes vásárlás előnyeivel, sőt, a hitelintézet a közeljövőben megalkotja saját virtuális bankkártyáját - húzta alá a vezérigazgató-helyettes.