November 6-a a projektmenedzsment világnapja

forrás: Prím Online, 2014. november 6. 12:01

A tavalyi év sikere után, idén második alkalommal is megrendezi angol nyelvű projekt konferenciáját a Project Management Institute (PMI) Budapest Magyar Tagozata november 6-án. A nemzetközi szakembereket felvonultató eseményen az érdeklődők hasznos információkkal gazdagodhatnak a kockázatkezelés, a big data analízis, vagy éppen a közösségi médiahasználat projektmenedzseri vonatkozásairól. 

A projektmenedzseri szakma ismertségét és elismertségét célzó Nemzetközi Projektmenedzsment Világnapot minden év novemberének első csütörtökén rendezik meg szerte a világon, 2013 óta Magyarországon is.  A magyar szakmai élet fejlettsége, a szervezetek együttműködése és a hazánkat is érintő nagyszabású nemzetközi projektek mind időszerűvé tették, hogy Magyarország is csatlakozzon az eredetileg Egyesült Állomokból induló kezdeményezéshez, és ezáltal itthon is nagyobb elismertséget kapjon a szakma.  A Magyarországon a PMI Budapest által szervezett „Art of Projects Conference” címen futó egész napos konferencia várhatóan idén is több száz érdeklődőt vonz majd.

 

A kezdeményezéshez szorosan kapcsolódó „Az Év Projektmenedzsere Díj” idei nyertese, Kovács Endre, az NMHH Projekt Koordinációs főosztályvezetője is részt vesz az eseményen, aki két nappal ezelőtt Dr. Lenner Áron Márk, belgazdaságért felelős helyettes államtitkártól vehette át a rangos elismerést. A nyertes a digitális átállás folyamatának előkészítéséért és teljes lebonyolításáért, koordinációjáért vehette át a díjat.

 

A Qualysoft, hazánk egyik legdinamikusabban fejlődő informatikai tanácsadó és szolgáltató vállalkozása a kezdeményezés egyik fő szponzoraként pontosan tisztában van a projektmenedzseri szakma jelentőségével. A szoftverfejlesztés, üzemeltetés, erőforrás biztosítás mellett ugyanis teljes körű projektmenedzsmentet is vállal a cég, mellyel teljes mértékben átvállalják a határidők betartását, a tervezett költségekhez való ragaszkodást. 

 

Kővári Zoltán, a Qualysoft operatív vezérigazgató-helyettese, valamint a PMI Budapest, Magyar Tagozatának elnökségi tagja elmondta: „A vállalatok sikereiben meghatározó szerepe van az eredményesen végrehajtott fejlesztéseknek, projekteknek és az ezek mögött álló képzett projektmenedzsereknek, így a Qualysoft is nagy örömmel áll az „Art of Projects Conference” konferencia mellé. Szeretnénk, ha az ilyen, és ehhez hasonló kezdeményezések hazánkban is nagyobb elismerést biztosítanának a szakma képviselőinek.”

 

A konferencia programjáról bővebb tájékoztatás itt olvasható.