Egyre fontosabb a távmunka és a rugalmas időbeosztás lehetősége

forrás: Prím Online, 2014. november 26. 10:32

A Cisco Connected World Technology Report (CCWTR) című jelentése rámutat arra, hogy az X generáció és az Y generáció munkavállalói rugalmasabb munkakörülményeket szeretnének, a cégek pedig javarészt igyekeznek megfelelni ezeknek. Az is kiderült, hogy 2020-ra az okostelefonok és a testen viselhető eszközök jelentik majd az elsőszámú kapcsolódási módot az internethez. A laptopok sem tűnnek el, sőt az elsőszámú munkahelyi eszközzé lépnek elő.

A CCWTR-jelentés körüljárja, hogy a technológia milyen módon befolyásolja a munkavégzés jövőjét, illetve, hogy a fiatalabb generációk által kedvelt digitális eszközök és alkalmazások milyen új módokat kínálnak a munkavégzésre. A Cisco tanulmánya szerint egyre inkább jelen vannak azok a „supertasker”-nek nevezett munkavállalók, akik egyszerre akár négy eszközön is képesek dolgozni párhuzamosan. Emellett érezhető a változás a távmunkával kapcsolatban is. Az Y generáció tagjainak 44 százaléka érzi úgy, hogy az irodában tud a legjobban teljesíteni. A fiatalabb generációk körében rendkívül népszerűek a különféle alkalmazások (bár jegyzeteléshez a válaszadók 60 százaléka továbbra is a papírt és a tollat részesíti előnyben), illetve egyre többen kacsintgatnak a globális munkaerőpiac felé: a megkérdezett HR-szakemberek fele nyilatkozott úgy, hogy kizárólag videointerjú alapján is alkalmazná a megfelelőnek tűnő jelentkezőt.

 



Az éves Cisco Connected World Technology Report azt is vizsgálja, hogy a technológiai trendek változása hogyan hat ki a vállalatok napi működésére illetve versenyképességére. A globális jelentést 15 ország 18-50 év közötti munkavállalóinak megkérdezése alapján állították össze.

 

A jelentés főbb megállapításai



Eszközök és technológia a munkahelyen

Eszközök száma:

•      A munkavállalók többsége 2-3 digitális eszközt használ napi munkája és magánélete során.

Robotok a munkahelyen:

•      A válaszadók 80 százaléka szerint a közepes jövedelmű dolgozók számára 2020-ra elérhetővé válnak a munkájukat segítő robot-asszisztensek.

Az okostelefonok alkalmazása:

•      A megkérdezett munkavállalók 60 százaléka választana laptopja helyett más digitális eszközt, legyen szó akár munkáról, akár személyes használatról.

•      Ennek ellenére a laptopot mintegy 40 százalék továbbra is elsődleges eszközként jelölte meg, mint a munkavégzés és a személyes ügyek intézésére legalkalmasabb eszközt.

•      A válaszadók többsége szerint 2020-ban még mindig az okostelefon lesz a legfontosabb digitális eszközünk. Az Y generáció tagjaihoz képest az X generáció tagjai közül többen hisznek a testen viselhető eszközök szélesebb körű elterjedésében.

Generációs különbségek az eszközhasználat terén:

•      10-ből 7 HR-szakember úgy véli, az Y generácóhoz tartozó munkavállalók gyorsabban végzik el a feladataikat, ha lehetőségük van saját mobileszközeiket és kedvelt alkalmazásaikat használni az asztali számítógépek vagy laptopok helyett.

Alkalmazások kontra weboldalak:

•      A megkérdezett válaszadók negyede gondolja úgy, hogy a weboldalak továbbra is fontos szerepet töltenek majd be online életükben. Közel ugyanennyien nyilatkozták azt, hogy képesek kizárólag okostelefonos vagy tabletes alkalmazások segítségével dolgozni.

Supertasking

Supertaskers:

•      Az X és Y generációs munkavállalók 40 százaléka, a HR szakmában dolgozók 60 százaléka tartja magát képesnek arra, hogy egyszerre két feladatnál többet végezzenek párhuzamosan. A jelenséget az adatkezelési szaknyelvből átvett supertaskingnak nevezik.

Eszközhasználat:

•      Az ilyen munkavállalók legnagyobb hányada okostelefonon képes a leghatékonyabban dolgozni.

Generációs különbségek:

•      A válaszadók 40 százaléka szerint az Y generáció tagjai képesek a legjobban kezelni a sok párhuzamos feladatot.

•      Az X generáció tagjai és azon HR-szakemberek szerint, akiknek van tapasztalata az Y generációhoz tartozó munkavállalók irányításában, úgy vélik, ebben a legnagyobb kihívást a „mindent azonnal” mentalitás jelenti, azaz hogy mindent azonnal és egyszerre szeretnének elérni, elolvasni, megnézni, elintézni, stb.

 

Rugalmas munkanap/munkavégzési helyszín

A „folyamatosan online” munkaerő:

•      Létezik még a 9-től 5-ig tartó munkanap? A CCWTR tanulmány következtetése szerint egyre jellemzőbb a rövidebb szakaszokra osztott munkavégzés (reggel 7-8-ig,  majd 9-től délig, délután 2-től 5-ig, végül este 9-től 10-ig).

•      Egyre több helyen jelenik meg a rugalmas munkaidő: a fiatalabb generációk mintegy negyede jelezte, hogy cégüknél lehetőség van az otthoni munkavégzésre.

•      A jelentésből kiderül, hogy az Y generáció azon tagjai, akik számára adott a távmunka lehetősége, inkább az irodai jelenlétet részesítik előnyben, főként az X generációhoz tartozó kollégáikkal összevetve.

Videós állásinterjúk:

•      A HR-szakemberek 58 százaléka hajlandó lenne felvenni olyan jelöltet, akivel előtte csak videós kapcsolaton keresztül „találkozott”. 

Munkavégzés a Marsról:

•      A válaszadók negyede hajlandó lenne a Marsra, vagy másik bolygóra költözni, ha a cégük nyitna ott irodát.

•      A megkérdezettek többsége szerint 2020-ban továbbra is lesznek fizikailag elérhető irodái a cégeknek, azonban 40 százalék szerint ezek jóval kisebbek lesznek a mai munkahelyeknél.

Rugalmas munkavégzéssel csábítják a leendő dolgozókat:

•   A megkérdezett X-, és Y generációs munkavállalók közel fele érzékeli azokat a változtatásokat, amelyeket a HR-osztály vezetett be, hogy rugalmasabb munkavégzést tegyen lehetővé a kollégák számára. A válaszadók harmada szerint ugyanakkor ez nem kellő gyorsasággal történik.

•   Bár a fizetés továbbra is az egyik legfontosabb szempont a legtöbb válaszadó számára, a megkérdezett X-, és Y generációs munkavállalók mintegy 20 százaléka, valamint a HR-szakemberek harmada számára legalább ennyire fontos a távmunka, illetve a rugalmas időbeosztás lehetősége.

A híreket olvasva az a benyomásunk támadhat, hogy a laptopoknak leáldozott, és ma már minden az okosórákról, okosszemüvegekről és egyéb testen viselhető eszközökről szól, illetve, hogy az 1980 után születettek vezetik az új digitális eszközök forradalmát. A CCWTR 2014-es jelentése e tekintetben is érdekes tanulságokkal szolgál:

•    Az X-, és Y generáció tagjai előbb válnának meg a tévéjüktől, mint az okostelefonjuktól.

•    Az Y generációs válaszadók 54, az X generációs válaszadók 38 százalékának első dolga ránézni az okostelefonjukra ébredés után. Emellett nagyjából minden ötödik megkérdezett számára az okostelefon elvesztése jelentené a legkomolyabb veszteséget, ha kirabolnák őket.

•     A válaszadók legnagyobb hányada szerint 2020-ban a munkavállalók legfontosabb digitális eszköze az okostelefon lesz. Érdekesség, hogy az X generáció tagjai közül többen gondolják úgy, hogy ez a szerep valamilyen testen viselhető eszközé lesz, mint az Y generációhoz tartozó munkavállalók.