Adatokból modellezik le a kapcsolatokat

MTI Sajtóadatbank, 2014. december 10. 08:11

Rengeteg adat keletkezik, amelyeket kutatásokra, tudományos kérdések megválaszolására is lehet használni. Ezt is célozza az Európai Unió egyik programja, amelyben több mint másfél milliárd forintos támogatással vesz részt a Budapesti Műszaki Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem.

Jelasity Márk, az MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport tudományos főmunkatársa a Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában elmondta, hogy az elmúlt 15-20 évben a társadalomtudományoknak kialakult egy teljesen újfajta vizsgálati módja, ami kifejezetten az adatokra és az adatok elemzésére épül. Ennek az egyik legfontosabb eszköze a hálózattudomány – tette hozzá. A mindennapi életben erre a legjobb példát a társadalmi kapcsolatok szolgáltatják.

Az derült ki az elmúlt időszakban, hogy ezek a hálózatok meglepően hasonlítanak egymásra – mondta. Földünk társadalmi és informatikai hálózatai nagyon hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek, mivel hasonló önszerveződésű folyamatokon mennek keresztül.

A program egyik célja kideríteni, milyen módszerekkel lehetne a társadalomban keletkező rengeteg adatot kezelni, feldolgozni és ezzel az előrejelzésre használt modellek működését segíteni – mondta Jelasity Márk. Megjegyezte, hogy a programban kidolgozott módszerekkel például a járványok terjedését is fel lehet térképezni. Hiszen egy-egy járvány a repülőutak segítségével a különböző kontinensek között is rendkívül könnyen terjed. A modellezéssel komoly különbséget jelentettek a hosszú repülőutak, ám ezzel a módszerrel pontosabban lehet leírni a folyamatokat – fűzte hozzá a szakember.

A pénzügyi alkalmazásoknál például a piacok működésének a megértése fontos – mondta az MTA-SZTE Mesterséges Intelligencia Kutatócsoport tudományos főmunkatársa. Ezeknek a komplex rendszereknek tanulmányozásához sok adat szükséges, de ma már az informatikai rendszerekből áramlik az adat. Olyan rendszerek kerültek kidolgozásra – állítja a szakember – amelyek segítségével például adatokat lehet gyűjteni. Ilyen többek között a Twitter-adatok gyűjtése – tette hozzá. Jelasity Márk azt mondta, ennek egy pici, véletlen mintájához bárki hozzáférhet, letöltheti. Általuk vizsgálni lehet a különböző követési információkat, vagy nyelvi elemzéssel akár különböző kulturális csoportokat is tudunk azonosítani.

Fontos forrás azon adatok elemzése is, amely az okostelefonok használata során keletkeznek, természetesen az adatvédelem elveinek messzemenő betartása mellett. Az okostelefonos alkalmazások olyan lehetőségeket nyitnak meg, amiket csak ezen a módon lehet elérni – mondta a szakember. Egy ilyen mobiltelefonos platformmal adatokat is lehet gyűjteni, tehát nem csak magát, az alkalmazást lehet felhasználni, hanem azokat az adatokat is, amelyek az alkalmazás során létrejönnek - függetlenül az alkalmazástól.

Forrás: Kossuth Rádió/Hajnal-táj, hirado.hu