Jövőre új kínálattal érkezik az ESET

forrás: Prím Online, 2014. december 12. 12:18

Az ESET bemutatta legújabb biztonsági termékpalettáját, amely 2015 első felében válik elérhetővé Magyarországon OS X, Windows és Android platformokon is. A teljesen új ESET végpontvédelem átfogó biztonsági megoldásokat nyújt bármilyen méretű vállalat számára.

A számítógépes bűnözés költségeiről az InfoSec Institute készített egy átfogó statisztikát a tavalyi évben. A tanulmány szerint a számítógépes bűnözésre fordított éves költségek 26%-kal növekedtek az előző évhez képest, azaz összesen 11,6 millió dollárt költöttek hasonló kiadásra különböző szervezetek. A jelentés emellett kiemeli azt is, hogy az egyik legköltségesebb szervezeten belüli tevékenység a számítógépes bűnözés felderítése és az esetleges helyreállítás.

 

Az EY éves globális felmérése szerint a vállalatok több mint 37%-nak nincs valós idejű rátekintése a különböző cyber kockázatokra és hiányos az ehhez szükséges eszköztáruk. Emellett a költségvetésük és a kiberbűnözés elleni védelmi rendszerük sem elégséges.

 

Az ESET interjúk egész sorát készítette el ügyfelekkel és IT szakemberekkel a világ minden tájáról, hogy részletes képet kapjon a ma és a holnap üzleti megoldásairól és követelményeiről. Ezek az eredmények állnak az ESET alapjaiban is újratervezett és átalakított üzleti termékeinek fejlesztése mögött, amelyek az egyik legjobb védelmet kínálják, miközben csökkentik az IT csoport terheltségét.

 

Az ESET megújult termékcsaládjának kulcsfontosságú eleme a vadonatúj távoli menedzsment megoldás, az ESET Remote Administrator lesz. A továbbfejlesztett felhasználói élmény, az új külsőt kapott GUI és a széles körű funkcionalitásnak köszönhetően az ügyfelek a legapróbb részletekbe menően módosíthatják a beállításokat, monitorozhatják és riportolhatják IT biztonsági állapotukat egy webes konzolon keresztül.

 

 

Emellett egyéb új funkcióval rendelkeznek az ESET új termékei:

 

        mobilvédelem, így nincs szükség további MDM eszközökre,

        rugalmas riportkészítő, hogy az érintettek naprakészek legyenek a szervezet legújabb IT biztonsági információival,

        könnyű migráció azoknak, akik az ESET díjnyertes technológiájával szeretnék védeni vállalatukat

        egyetlen licenc, amely védelmet nyújt az összes támogatott platformon

 

Az új Endpoint megoldások számos olyan új védelmi technológiával kerülnek piacra, mint a továbbfejlesztett adathalászat elleni védelem, az exploit blokkoló, a sebezhetőség elleni védelem és a speciális memória ellenőrző, amelyek már az ESET otthoni termékeinél nagyon jól bizonyítottak. Az AV-Comparatives legutolsó adathalászat elleni védelmeket vizsgáló tesztjén az ESET a legmagasabb minősítést kapta, amellyel kiemelkedett az összes vizsgált termék közül.

 

„Miután már két évtizede fejlesztjük a világ egyik legjobb biztonsági termékét, eldöntöttük, hogy termékeink felépítése és felhasználói felülete egy átfogó változáson fog átesni. Az évek alatt megszerzett tapasztalatunkat, az iparági vezető szakértelmünket felhasználva és emellett a jelenlegi és a jövőbeli ügyfeleink között végzett kiterjedt kutatásnak köszönhetően most egy vadonatúj, egységes és elképesztően hatékony termékportfólióval jelentkezünk. – mondta Richard Marko, az ESET ügyvezető igazgatója.

 

A kis- és nagyvállalatoknak olyan megoldásra van szükségük, amely a legjobb felhasználói élményt és a legmagasabb szintű védelmet nyújtja egyszerre. Az ESET új üzleti termékpalettája az egyszerű és a komplex hálózati konfigurációkat is megfelelően tudja kezelni, a helyi és a globális műveleteket, feladatokat is, beleértve a többnyelvű környezetet, mindezt a legnagyobb teljesítmény és hatékonyság megőrzése mellett.”

 

Az ESET NOD32 technológia megdönthetetlennek tűnő rekorddal rendelkezik, amióta színre lépett a malwarek elleni védekezésben – 87-szer nyerte el a VB100 díjat a kártevők elemi küzdelemben, többször, mint bármely más IT biztonsági termék gyártója. Az ESET termékek 11 éve töretlenül a VB100 teszt kiemelkedő szereplői.

 

John Hawes, a Virus Bulletin elnöke szerint az ESET termékei évek óta nagyszerűen szerepelnek az összehasonlításainkban, megbízhatóan és megszakítás nélkül kiváló teljesítményt érnek el tesztről tesztre. A minőség iránti elkötelezettségük átragyog minden termékükön: ez tükröződik a vonzó, jól használható felületében, a sziklaszilárd stabilitásban, a rendszer alacsony igénybevételében és az eszközeinket és adatainkat fenyegető rosszindulatú programok elleni védelemben.”

 

A megújult ESET megoldások első felhasználói a termékek megbízhatóságát, hatékonyságát és pontosságát emelték ki. „Az ESET olyat teljeskörű megoldással állt elő, amelyre a rosszindulatú programok elleni védekezés közben szükségünk lehet: kitűnő észlelési arány, alacsony erőforrásigény és központi menedzsment. Ezek kombinációja a szakértői terméktámogatással és a cégeknek biztosított továbbképzéssekkel teszi az ESET termékeit kiválóvá és emiatt választjuk mi is, hogy megvédjük ügyfeleink rendszerét.” – mondta Andy M., a Miller Solution ügyvezető igazgatója.