A Samsung texasi gyárában gyárthatják az új iPhone-ok processzorát

Farkas Norman, 2015. január 28. 13:35

A dél-koreai média szerint a következő generációs iPhone mobilba szánt alkalmazásprocesszorok mintegy 75 százalékát a Samsung szállítja majd az Apple-nek. A Reuters úgy tudja, a chipeket a Texas állambeli Austinban gyártják majd.

Tovább folynak a találgatások a következő iPhone modell leleplezéséhez közeledve, hogy vajon miként alakul a Samsung és az Apple ügyfél-beszállító viszonya. Tavaly novemberben még egyértelműnek tűnt, hogy technológiai előnye miatt ismét a Samsung lesz az Apple elsőszámú processzorbeszállítója, de nemrég arról is hallhattunk, hogy az iPhone 6S néven emlegetett készülékbe szánt processzoroknak csak cirka 30%-át gyártja majd a dél-koreai cég. Most ismét fordulni látszik a kocka.
 


A koreai Maeil Business Newspaper névtelen ipari forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az új iPhone-ban „dobogó”processzorok csaknem 75 százaléka a Samsung gyártósorairól fog lekerülni, ugyanakkor az üzlet pénzügyi részleteiről nem szolgáltak infóval. Az sem derült ki, hogy a Samsung mellett mely más cégeket bízott meg az Apple az alkalmazásprocesszor gyártásával, de a Reuters jelentése rámutat, hogy a Samsung a Texas állambeli Austinban lévő üzemében fogja legyártani a tőle megrendelt chipeket.

 

Kíváncsian várjuk, beigazolódnak-e a tippek, és újra erősebb lesz-e mobilpiacon komoly riválisoknak tekinthető cégóriások kapcsolata. Joggal kételkedhetünk annak tudatában, hogy az Apple az iPhone 5S-hez szánt A7 processzorokat még a Samsunggal szállíttatta le, majd éles váltás következett, s a tajvani TSMC-hez fordult, s tőle rendelte meg az iPhone 6 és 6 Plus készülékekhez szükséges chipeket.

 

[Forrás: GSM Arena]