AIDS-et is kimutat az okostelefon

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 7. 10:43

Az AIDS és a szifilisz gyors kimutatására alkalmas olcsó okostelefon-kiegészítőt fejlesztettek ki amerikai és ruandai kutatók.

A kicsi és könnyű, kevés energiával működő készülék egy csepp, ujjból vett vérből negyedóra perc alatt kimutatja, hogy megfertőződött-e a páciens e betegségek valamelyikével. Ez az első olyan mobil eszköz, amely elvégez egy komplex laboratóriumi vérvizsgálatot - közölték a minilabort kifejlesztő mérnökök szerdán a  című szaklapban. A "kütyü" mindössze 34 dollárba (9200 forint) kerül, szemben a hagyományos laboratóriumi diagnosztikai rendszer 18 ezer dolláros (közel ötmillió forintos) árával - mutatták rá a kutatók.

A kiegészítőt egészségügyi dolgozók nemrég próbálták ki Ruandában, ahol 96 páciens, többségében rizikócsoportba tartozó nők ujjából vett vért elemeztek vele. A teszteredmények 15 percen belül megjelentek az okostelefon képernyőjén, és majdnem ugyanolyan pontosak voltak, mint az általánosan használt ELISA-teszt, amelynek eredményére több órát is várni kell.

 

Az egészségügyi munkások fél óra alatt megtanulták a berendezés kezelését.

A kiegészítő egyszerűen csatlakoztatható okostelefonhoz vagy számítógéphez (laptophoz), kényelmesen elfér egy kézen, és működéséhez elegendő annyi áram, amennyit egy mobiltelefonból nyerni tud. A csekély energiaigénynek a fejlődő világ kevéssé villamosított térségeiben van nagy jelentősége.

A tudományos lapban megjelent cikk szerint a New York-i Columbia Egyetem és a Rwanda Biomedical Center kutatói által kifejlesztett eszköz forradalmasíthatja az egészségügyi szolgáltatásokat szerte a világban, és a korai diagnózissal fékezheti a fertőző betegségek terjedését. A szifilisz okozta elhalálozások számát talán a tizedére is csökkenteni lehet a használatával - vélik a kutatók.