Piacok és hálózatok integrációjára számít a Magyar Telekom vezérigazgatója

MTI Sajtóadatbank, 2015. február 6. 13:13

A jövő útja a távközlési, informatikai, média- és szórakoztató piac, illetve a vezetékes és mobilhálózatok integrációja lehet a Magyar Telekom vezérigazgatója szerint, és mindez egy olyan digitális világban valósulhat meg, ahol az online kapcsolatok a meghatározók.

Christopher Mattheisen az MTI-nek nyilatkozva kifejtette: elsősorban ezek a szolgáltatások és az integrált, online elérhető megoldások hozhatnak majd növekedést a távközlési piac szereplőinek. A globális trendekből az látszik, hogy a piaci szereplők igyekeznek bővíteni az egy kézből kínált termékek körét: a mobilcégek vezetékes hálózatokat vásárolnak, a TV-szolgáltatók pedig mobil és vezetékes telefonálást is kínálnak.
 

A cégvezető szerint a növekedés motorja a mobil adatforgalom bővülése lehet, amelyet elsősorban a videó és a megosztott felhasználói tartalom generál majd. Hozzátette, hogy az utóbbi egy év alatt 60 százalékkal nőtt a globális mobil adatforgalom, és a dinamika ezután sem fog csökkenni. A hagyományos eszközökön túl egyre több minden fog a mobilhálózatra csatlakozni, például autók, energiamérők, vagy egészségügyi és testen viselhető eszközök. Az okos készülékek és a 4G rohamos terjedésével a médiafogyasztás, valamint az élmények megosztása is egyre inkább áttevődik a mobileszközökre és a vásárlás is online irányba mozdul el.

 


 

A magyarországi piacról szólva kiemelte, hogy a 4G lefedettség hatalmas növekedési potenciált szabadít fel, hiszen az új okos készülékek szinte mindegyike támogatja az új technológiát, az eszközök pedig magukkal húzzák a mobilinternet használatot. Véleménye szerint ennek köszönhetően a tavaly már 30 százalék fölé emelkedett hazai mobilinternet-penetráció dinamikus növekedés előtt áll.
 

A 4G révén lehetőség lesz a valós idejű, nagyfelbontású, illetve interaktív videoszolgáltatások és alkalmazások elindítására mobilhálózatokon, például kiváló minőségben lehet majd mobilról is videokonferenciát folytatni. Az új technológia villámgyorsan hozza magával az új alkalmazások sokaságát is - fejtette ki.
 

Megemlítette, hogy a tavalyi sikeres frekvenciatendert követően a Telekom mostanra mintegy 80 százalékosra növelte 4G mobilhálózatának lakossági lefedettségét, a névleges letöltési sebesség maximuma pedig - díjcsomagtól és készüléktől függően - másodpercenként 150 megabitre nőtt. A társaság 4G-t használó mobilügyfeleinek száma 2014-ben már meghaladta a 450 ezret, és a több mint 920 ezer TV-előfizetésnek már majdnem a fele, mintegy 450 ezer az interaktív TV.
 

A vezérigazgató szerint a mobilfizetés is jelentős növekedés előtt áll Magyarországon, aminek lendületet adott a tavaly ősszel elindított MobilTárca szolgáltatás. Hozzátette, hogy világszerte több mint tízszeresére nőhet az érintéses fizetések száma 2015-ben.
 

Az üzleti, vállalati megoldások területén is komoly esélyt lát arra, hogy Magyarország megelőzzön más országokat, például a felhőszolgáltatásokban vagy a gép-gép közötti, M2M kommunikációban. "Csak időben kell felismerni a lehetőségeket" - vélekedett. Hozzáfűzte, hogy a kommunikáció minden olyan gép és eszköz között létrejöhet, amely a megfelelő technológiával van ellátva, és ehhez a piaci szereplők már ma minden feltételt biztosítani tudnak, a szélessávú lefedettségtől kezdve a szolgáltatások kialakításán át az üzemeltetési támogatásig.
 

Christopher Mattheisen beszélt arról is, hogy a Digitális Magyarország program megvalósítása véleménye szerint egyedülálló lehetőség arra, hogy Magyarország felzárkózzon, sőt bizonyos területeken megelőzze a világot, és javuljon az ország versenyképessége.
 

A program célkitűzése, hogy minden magyar háztartásba eljusson a nagysebességű szélessávú internet 2018-ig, két évvel az Európai Unió Digitális Menetrendjében 2020-ra kitűzött határidő előtt. A Telekom támogatja ezt a kormányzati célkitűzést, egyebek közt erről is szól a távközlési szolgáltató és a kormány által 2014 februárjában megkötött partnerségi együttműködési megállapodás.
 

"A Digitális Magyarországról van egy víziónk. Mindenki férjen hozzá a nagysebességű internethez, az életét egyszerűbbé, kényelmesebbé tevő szolgáltatásokat vegyen igénybe, s ezáltal olyan készségek és képességek birtokába kerüljön, hogy tudja is ezeket használni" - foglalta össze a vezérigazgató.
 

Emlékeztetett, hogy Nyíregyháza lesz az első város Magyarországon, ahol valóra válik ez a vízió. A Telekom több százmillió forintos beruházásának segítségével a szabolcsi megyeszékhelyen 2015 végéig minden háztartás számára elérhetővé válik a nagysebességű internetkapcsolat.
 

Christopher Mattheisen hangsúlyozta, hogy a Telekom kiemelkedően fontosnak tartja a fejlesztéseket és befektetéseket ösztönző, kiszámítható és a versenypiaci szereplőknek egyenlő feltételeket biztosító szabályozási környezet kialakítását, mert ezek elősegíthetik az ország versenyképességének javítását, a beruházásokat és a munkahelyteremtést. Megjegyezte, hogy a távközlési iparág közteherviselése kiemelkedő, például csak a Telekom működése nyomán az állami költségvetés több mint 140 milliárd forint adó- és járulékbevételhez jut évente.