Átláthatóvá teszi a városi utazási szokásokat a Xerox fejlesztése

forrás: Prím Online, 2015. március 23. 11:22

Naponta millióan szállnak buszra, villamosra, metróra és váltanak jegyet, hogy eljussanak a kiválasztott úti céljukhoz. Ezek alapján rengeteg információ leszűrhető arról, hogy hová mennek egy városon belül a legtöbben, hol érdemes buszállomást építeni, vagy éppen olyan várakozóhelyeket kialakítani, ahol nagy tömegben is elférnek az eső elől menedéket kereső ingázók.

A Xerox-nál megszületett a Mobil Analitikai Platform (MAP) elnevezésű szoftver, amit azzal a céllal alkottak meg, hogy átláthatóbbá tegyék egy – egy nagyváros közlekedésének jellegét, dinamikáját. Az utazási információkat elemző, azokból előrejelzéseket készítő MAP alkalmas arra, hogy a jegyérvényesítések száma, helye, időpontja alapján feltérképezze azt, hogy az egyes járatok milyen zsúfoltsággal közlekednek, hol vár nagy tömeg az érkező járműre, illetve melyik állomáson szállnak ki a legtöbben és a nap mely szakaszában. Ezek az analitikai adatok egyrészt segítenek a közösségi közlekedést működtető társaságoknak abban, hogy a jövőre nézve jobban be tudják osztani a kapacitásokat, illetve az erőforrásokat. Másrészt ezekből az adatokból a városvezetés is profitálhat. Például információt adhat nekik arról, hol érdemes nagyobb parkolókat létrehozni a városba ingázók kényelmesebb kiszolgálása érdekében, vagy milyen bővítéseket érdemes végrehajtani egy – egy állomáson, hogy a várakozók jobban elférjenek, és ne okozzon gondot nagyobb tömeg befogadása sem ezeken a helyeken esőzések alkalmával, vagy más kedvezőtlen időjárási tényező esetén.

 


A MAP tesztelése jelenleg is tart Ausztráliában, Adelaide-ben. Egy hosszú távú közlekedésfejlesztési terv részeként azt vizsgálják, hogyan lehetne megszervezni a legköltséghatékonyabban, és a legcélravezetőbben a közösségi közlekedés menetrendjét a különböző kerületek közt ingázók szokásai alapján.