Elkészül a kormányzati informatikai rendszer fejlesztése

MTI Sajtóadatbank, 2015. április 23. 12:42

Idén június végén, az eredetileg vállalt határidőre lezárulhat az európai uniós forrásból finanszírozott Központosított Kormányzati Informatikai Rendszer kiterjesztése (KKIR2) projekt.

Ezt  jelentette be Dömötör Csaba, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. igazgatója sajtótájékoztatón szerdán Budapesten. A 8,3 milliárd forint összköltségvetésű, száz százalékban az Európai Unió által támogatott projekt készültsége most 89 százalékos. Az igazgató kifejtette, hogy a fejlesztés eredménye a kormányablakokban és az okmányirodákban az állampolgároknak is kézzel fogható lesz, az ügyintézés gyorsulásában érzékelhetik majd.

Babócsy László projektigazgató ismertette, hogy a KKIR2 a hasonló nevű egyes projektre épül, amelyben a minisztériumok informatikai hálózata és eszközparkja újult meg. Részben ennek továbbfejlesztését jelenti a most futó program, amely emellett számos új elemet és funkciót is tartalmaz. A projekt célkitűzései közé tartozik a minisztériumi infrastruktúra fejlesztése, egységesítése és hatékonyságának növelése, és mindezek eredményeként költségcsökkentés elérése. Beletartozik továbbá az új kormányablakok kialakítása és az okmányirodák eszközcseréje is. A program keretében a kormányzati infokommunikációs infrastruktúrát működtető a NISZ Zrt.-nél is számos informatikai fejlesztés valósul meg.

A projektigazgató elmondta, hogy eddig 94 beszerzés zajlott le és még további 13 kisebb beszerzés van hátra. A munkaállomások, nyomtatók, notebookok, IP-telefonok többségének telepítése már lezajlott, már csak néhány eszköz telepítését kell elvégezni. A hátralévő feladatok közé sorolta még az újonnan nyíló kormányablakok indulásának támogatását, továbbá kormányablakok és okmányirodák operációs rendszereinek frissítését.

A projekt megvalósításáért a NISZ Zrt. vezette konzorcium felel. A konzorciumnak további nyolc tagja van: az Idomsoft Zrt., a Kopint-Datorg Kft., a Magyar Közlöny Lap- és Könyvkiadó, az Igazságügyi Minisztérium, az Országos Bírósági Hivatal, az MTA Wigner, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, valamint a Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség.