Megduplázta profitját az Universal Robots

forrás: Prím Online, 2015. április 28. 15:29

Látványos növekedést könyvelhet el magának az Universal Robots. A dán gyátó közzétette 2014-es éves beszámolóját, mely szerint a vállalat árbevétele 70 százalékkal nőtt,  és tavalyhoz képest több mint duplájára nőtt a profit.

Újabb rekordot jelentő eredményével az Universal Robots jó úton halad célja felé, vagyis, hogy 2014 és 2017 között minden évben megduplázza forgalmát. A cég vezérigazgatója, Enrico Krog Iversen örül, hogy az Universal Robots 2014-ben is képes volt fenntartani erős és nyereséges növekedését.

 

A vállalat árbevétele kimagasló mértékben, 70 százalékkal nőtt, meghaladva a 218 millió dán koronát (kb. 8 milliárd 789 millió Ft), és elérve a tavalyhoz képest több mint megduplázódó, 31 millió koronás profitot.

 

Enrico Krog Iversen, a cég vezérgazgatója elmondta, hogy az első negyedév szép kezdetet mutat, amely egy újabb erőteljes növekedést hozó évvel biztat. Kiemelte, hogy idén az új, kisméretű, asztali robotukra, az UR3 értékesítési alapjainak megteremtésére fókuszálnak majd. Az új robotkart elsöprő érdeklődéssel fogadták az ipari szereplők márciusban a sanghaji és chicagói, valamint április elején a hannoveri kiállítások bemutatóján.
 


Az Universal Robots menedzsmentje fenntartja stratégiai tervét, vagyis, hogy 2017-re elérjék az egymilliárd koronás éves bevételt. Ezt az új termékek fejlesztésére, valamint ezek marketingjére és értékesítésére fordított befektetéssel tervezik elérni.

 

A globális növekedést az eddiginél erősebb regionális jelenlét is támogatja majd. A dán cég számára fontos, hogy a forgalmazók és a végfelhasználók se érezhessék soha távolinak az Universal Robots-ot. 2015-ben számos új regionális irodát nyitnak az Amerikai Egyesült Államok közép-keleti részén és nyugati partján, Dél-Amerikában, valamint Európa számos országában, ezzel biztosítva, hogy a technikai támogatás és az értékesítés is mindig elérhető legyen a felhasználók saját időzónájában.

 

„2014-ben 50 új alkalmazottal bővítettük a létszámot. 2015-ben további 50 új munkatárs érkezését várjuk, megosztva az odensei központ és a regionális irodák között” – mondta Enrico Krog Iversen.

 

Kép: universal-robots.se