Nem viszik a kompakt kamerákat - esik a Canon

MTI Sajtóadatbank, 2015. április 29. 09:33

Csökkent a Canon japán elektronikai konszern nyeresége az első negyedévben a kompakt kamerák iránt megcsappant vásárlói érdeklődés miatt.

A január-márciusi periódusban a Canon 857,4 milliárd jen, az egy évvel korábbinál 1,3 százalékkal alacsonyabb értékesítési árbevétel után 33,93 milliárd jen (285 millió dollár) nettó nyereséget ért el, 28,7 százalékkal alacsonyabbat a 2014 első negyedévi 47,6 milliárd jennél.

A Thomson Reuters öt elemző körében végzett felmérése szerint a szakértők átlagosan 53,64 milliárd jen nyereséggel számoltak.

A Canon eredményét a többi kameragyártóhoz hasonlóan a kompakt kamerák iránt csökkenő vásárlói érdeklődés terhelte meg. A kompakt kamera kategóriát világszerte kezdik kiszorítani a piacról az okostelefonok. A japán Camera & Imaging Products Association szakmai képviseleti szervezet adatai szerint az idén már 20 százalékkal zsugorodott a digitális fényképezőgépek világpiaca.

 



A Canon negyedéves eredményének csökkenése miatt a január-decemberi pénzügyi évre vonatkozó bevételi előrejelzését 3,9 ezer milliárd jenről 3,86 ezer milliárd jenre, nettó nyereségre vonatkozó előrejelzését pedig 260 milliárd jenről 255 milliárd jenre csökkentette.

Kompakt kamera eladási tervezetét a Canon 7,0 millióra csökkentette a tervezett 7,8 millióról, ami már egyébként is 22,5 százalékkal volt alatta a 2014-es eladásoknak. A Canon az euró 12 havi átlagárfolyamára vonatkozó előrejelzését 130 jenre módosította 135 jenről, a dollárét pedig megtartotta 120 jenen. A Canon bevételének 80 százaléka külföldi értékesítésből származik.