Bizonyították: sok balesetnek a mobil az oka

MTI Sajtóadatbank, 2015. április 29. 12:23

Nyolcvan százalékkal csökkent a tizenéves sofőrök balesetveszélyes manővereinek száma, amikor blokkolták telefonjaik hívásait és SMS-eit, valamint filmezték őket vezetés közben - derült ki egy San Diegó-i konferencián bemutatott új tanulmányból.

A filmezéssel és a telefon kiiktatásával jelentősen mérséklődött a kockázatos közlekedési események, többek közt a vészfékezések és a hirtelen irányváltások száma - magyarázta Beth Ebel, a kutatás vezetője, a Seattle-i Washingtoni Orvosi Egyetem Harborview baleset-megelőzési központjának igazgatója.

Az autóbaleset továbbra is első helyen áll az amerikai tinédzserek megelőzhető halálozási okai között - közölte Ebel, aki az amerikai gyermekgyógyászati társaságok éves konferenciáján, San Diegóban mutatta be tanulmányuk eredményeit.

 



Kollégáival 29, 15 és 19 év közötti sofőrt követett hat hónapon át. Egyik csoportjukat beépített kamera filmezte vezetés közben, egy másik csoportnak a filmezés mellett blokkolták a telefonjait, a harmadik csoport mindezen beavatkozások nélkül vezethetett.

A kamerák akkor kezdték a felvételt, ha a fiatal a fékre taposott vagy kanyarodott, ilyenkor kigyulladt egy jelzőfény, amely a sofőr tudtára adta, hogy filmezik és a felvételt elküldhetik a szüleinek. Egyeseknek olyan programot töltöttek le az okostelefonjára, amely blokkolja a hívást és az SMS-ezést, amikor az autó mozgásban van - fejtette ki Ebel.

Ezek az intézkedések az első két csoportban 80 százalékkal csökkentették a kockázatos vezetési manőverek számát a harmadik csoporthoz képest, amelyet nem filmeztek az autóban és amelyben a sofőrök okostelefonjait sem blokkolták. A tinédzserek, akik vezetés közben sem telefonálni, sem SMS-ezni nem tudtak, óvatosabban vezettek, mint azok, akiknél vezetés közben csak a kamera működött, de a különbség statisztikailag nem volt szignifikáns.