Vezért váltott a Telenor

forrás: Prím Online, 2015. május 14. 11:38

Új elnök-vezérigazgatót neveztek ki a Telenor-csoport élére: Sigve Brekke, a Telenor Ázsia jelenlegi vezetője augusztus 17-től váltja a nyugdíjba vonuló Jon Fredrik Baksaast - közölte a társaság.

Sigve Brekke (képünkön) a Harvard Egyetemen szerezte diplomáját 1999-ben csatlakozott a Telenorhoz, ahol számos vezető pozíciót látott el. Kiemelkedő szerepe volt a Telenor nemzetközi sikereiben, és abban, hogy a vállalat Ázsiában több mint 100 millió előfizetőre tett szert, melynek eredményeként a régió mára a Csoport értékének több mint 40 százalékát biztosítja.

 



Jon Fredrik Baksaas 13 év után köszön le vállalat éléről, miután 2014-ben még egy évvel meghosszabbította hivatali idejét. 2002 júniusa óta dolgozott a Telenor-csoport elnök-vezérigazgatójaként, korábban pedig vezérigazgató-helyetteseként és pénzügyi vezetőjeként. Vezetése alatt nőtt a Telenor előfizetőinek száma, a vállalat bevétele és piaci értéke is, és a világ egyik vezető mobiltávközlési vállalata lett: jelenleg 13 országban 192 millió mobiltelefon-előfizetéssel rendelkezik. Jon Fredrik Baksaas nyugdíjazása alatt 2016 végéig továbbra is a Telenor igazgatótanácsának tanácsadójaként dolgozik majd, valamint a GSMA, a mobilszolgáltatók globális iparági szervezetének elnöke marad.

Forrás: napi.hu