A Samsung Pay váltja a Walletet

Czipperer Dia, 2015. május 20. 13:19

A Samsung már kiértesített a Wallet felhasználókat, hogy a Wallett szolgáltatás június 30-ával megszűnik. Azonban hamarosan érkezik a Samsung pay.

A Samsung úgy döntött, nyugdíjba küldi Wallet szolgáltatását. A 2013 februárjában debütáló megoldás június 30-án megszűnik. A Samsung a felhasználóknak szóló levelében arról ír, hogy sajnos a Wallet használati aránya nem olyan volt, mint ahogy azt ők várták. Kiemelték továbbá, hogy nagyra értékelik a támogatást, és azt, hogy a felhasználók használták a szolgáltatást.

 

Minden Wallethez kötődő alkalmazás és widget megszűnik majd június 30-a után, és a vállalat elmondása szerint az adatbázist is „elpusztítják” az adatvédelmi politikájukkal összhangban.

 

Nincs azonban minden veszve, hiszen a Samsung az idei MWC-n (Mobile World Congress) jelentette be Samsung Pay mobilfizetési megoldását, amely, ha minden igaz, idén nyáron debütál.

 

A Samsung szóvivője megerősítette, hogy a Wallet bezárása egyben egy hosszú távú üzleti stratégia része, amely a Samsung Payhez kapcsolódik. A megoldás elsőként az anyaországban, Dél-Koreában és az Egyesült Államokban lesz majd használható.

 

A Walletnél azonban sokkal jobban járnak majd a felhasználók, hiszen míg az csak egy pénztárca szolgáltatás volt, ahol törzsvásárlói kártyákat és kuponokat lehetett használni, valamint repülőjegyet foglalni, mozijegyet vásárolni, addig a Pay egy teljes körű mobilfizetési rendszer.

 

Forrás: Techradar.com