A Nokia nem siet eladni Here térképszolgáltatását

Vértes Judit, 2015. május 25. 13:41

Amióta a Nokia kijelentette, hogy felszámolja a HERE Maps térkép szolgáltatást, sok hír terjedt arról, vajon melyik vállalat vásárolja meg. Olyan nevek is felmerültek, mint a Microsoft, az Uber, az Apple vagy a Google. Egyelőre azonban még nem kaptak megfelelő ajánlatot.

A Nokia már egy ideje fontolgatja, hogy megválik Here térképszolgáltatásától. Sokan várják már a hírt, hogy ki veszi meg a Nokia HERE Maps térkép szolgáltatását. Korábban az a hírt is felröppent, hogy az Apple vehetti meg a térképet, ám úgy tűnik, erről még sincs szó.

 

A Nokia ügyvezető igazgatója, Rajeev Suri azonban elmondta, a vállaltnak nem sürgős az eladás. Úgy tűnik, a cég egyelőre vár a megfelelő árajánlatra. 

 

A vállalta vezetője kijelentette, nem fogják áron alul eladni. A Nokia megvárja a megfelelő lehetőséget. Nem meglepő módon Suri nem beszélt arról, hogy kik tettek eddig ajánlatot a felvásárlásra, de azt elmondta, hogy jelentős érdeklődést keltett.

 

Azt is elmondta, hogy az ajánlatok jobbak voltak, mint amit reméltek. A Nokia korábban 3,2 milliárd dollárra értékelte a részleget, ami nem túl magas ahhoz képest, hogy 2008-ban 8,1 milliárd dollárért vásárolták meg. Érthető tehát, hogy a Nokia a lehető legkisebb veszteséget szeretné elérni.

 

 

Forrás: Übergizmo.com