Önálló szervezeti egységgé alakítanák az izraeli hadsereg kiberhadviselést folytató erőit

MTI Sajtóadatbank, 2015. június 17. 08:21

 Az izraeli hadvezetés a világban egyre gyakoribb kibertámadások miatt, a korszerű kiberhadviselés megteremtése érdekében elhatározta, hogy a "kibererők" a haditengerészethez és a légierőhöz hasonló önálló szervezeti egységként működjenek majd - írta a Háárec című lap internetes honlapja.

A lap értesülése szerint a két éven belül egységes irányítás alá kerülő operatív kiberegységek magukban foglalják majd a kibervédelemre, a számítógépes csapásokra és a számítógépes hírszerzésre szakosodott erőket.
 

Gadi Ejzenkot vezérkari főnök a hadsereg hétfő este kiadott közleményében bejelentette, hogy "az izraeli hadseregnek a háború minden vonatkozásában – benne a naponta egyre fontosabbá váló kiberhadviselésben is - ki kell tűnnie. Az új parancsnoki központ jobb működést tesz lehetővé ezen a területen, hasznosítani fogja az Izraelben eddig is létező technológiai és emberi erőforrásbeli előnyöket".
 

A Háárecnek nyilatkozó tiszt szerint "a hadseregben megértették, hogy a kibervédelem területét a jelenlegitől eltérő módon kell kezelni". Nimród Sefer vezérőrnagy, a tervezési osztály vezetője a közelmúltban a hercliai biztonságpolitikai konferencián azt mondta, "Izrael befektetéseket eszközölt, hogy a világ egyik legnagyobb kibernagyhatalma legyen. És minden szükséges lépést, köztük szervezeti változtatásokat is megteszünk, hogy megőrizzük ezt a helyünket."
 

A szervezeti átalakításról szóló döntést még jóvá kell hagynia Móse Jaalon védelmi miniszternek.