Szegeden készül a Prémium Autós Navigáció

MTI Sajtóadatbank, 2015. július 9. 12:43

Fejlesztőközpontot nyitott az NNG Szegeden, az autóipari navigációs megoldásokat készítő cég jelenleg harminc embert alkalmaz a Tisza-parti városban, ezt a létszámot néhány hónapon belül ötven, középtávon kétszáz főre kívánják emelni - közölte Szombathelyi Péter megbízott vezérigazgató szerdán a helyszínen.

Az NNG elkötelezett az iránt, hogy Magyarországon tartsa fejlesztői bázisát, ehhez pedig megtalálja és magához vonzza a legtehetségesebb szakembereket - mondta Szombathelyi Péter a Szeged belvárosában lévő fejlesztőközpont avatásán.
 

A szoftverfejlesztő cég választása azért esett Szegedre, mert az egyetemen hosszabb ideje magas színvonalú informatikai képzés folyik, és a városban több sikeres informatikai beruházás valósult már meg - közölte a vezérigazgató.

 


 

Az új fejlesztőközpontban a cég díjnyertes budapesti központjával megegyező színvonalú irodakörnyezetet alakított ki, és a munkatársaknak a fővárosival megegyező szintű bérezést nyújt a cég – közölte a szakember.
 

Az NNG a járműipar számára fejleszt navigációs megoldásokat, melyeket több mint harminc autómárka használ. Az idei a harmadik esztendő, amikor a vállalkozás árbevétele 40 százalékot emelkedik, és a következő évekre is hasonló bővülést terveznek. Az NNG világszerte nyolcszáz alkalmazottat foglalkoztat, közülük csaknem 250 dolgozót tavaly, százat idén vettek föl – tudatta Szombathelyi Péter.
   
A központ együttműködése rendkívül szoros a Szegedi Tudományegyetemmel, csaknem húsz közös projektjük van a felsőoktatási intézménnyel, ahol tíz kutató folyamatosan az NNG megrendelésein dolgozik, a hallgatók számára pedig már kurzust is hirdetett a cég.