Újra jön a Ki Mit Tube

forrás: Prím Online, 2015. július 22. 14:51

A Ki Mit Tube-ra 2014-ben közel ötszázan neveztek, a produkciókra nyolcvanezer szavazat érkezett, a verseny több mint kilencmillió videó-megtekintéssel zárult. A Ki Mit Tube szervezői idén azonban nem megismételni akarják a tavalyi évadot, hanem a verseny percre változó, organikus műsorfolyam lesz.

Idén újra elstartol minden idők legszabadabb internetes versenye, a Ki Mit Tube. Idén azonban fontos változás, hogy a verseny egy organikus műsorfolyammá alakul, amit a nevezők, a netezők és a zsűri hoz létre, és idén még nagyobb hatalmat adnak a népnek.

 

A kilenctagú zsűri ennek megfelelően átalakult. Idén hárman is a YouTube-nemzedék véleményvezérei közül valók. Ők az új generáció sztárjai, akiket a YouTube közösség elismer, elfogad, akiknek a kisujjukban van a videózás.

 

Az idei Ki Mit Tube egy új műsorelemmel bővül. A zsűri ugyanis tíztagú, és a tizedik zsűri hely még kiadó! A tizedik zsűritag helyére bárki pályázhat – a nép pedig majd eldönti, kit tart a legérdemesebbnek arra, hogy képviselje a zsűriben. A szervezők olyanokat várnak a zsűri versenybe, akik jól és hitelesen érvelnek, az új nemzedék nyelvét beszélik, és bárkivel, akár még Puzsérral is vitába szállnak, ha úgy érzik, igazuk van.

 


Az ország legnagyobb, YouTube-on futó online versenye idén tehát kétfordulós lesz: július 22-én elindul a tizedik zsűritag-választás, augusztus 18-án pedig kezdődik a produkciók versenye!

 

Hogy kiket várnak idén a szervezők a Ki Mit Tube-ra? Tehetséges, önálló alkotókat, akik tisztában vannak azzal, hogy csak akkor maradhatnak a felszínen, ha nemcsak kreatív alkotók, de ügyes videókészítők is, és tudják azt is, hogy csak saját magukra számíthatnak. Éppen ezért nem tűrnek beleszólást abba, amit csinálnak, és már nem az előttük járóknak, hanem csakis a saját közösségüknek akarnak megfelelni.

 

A Ki Mit Tube műsorvezetője idén Fluor Tomi lesz, a bíztatást, a dicséreteket és a kemény kritikákat pedig a zsűri három csoportba osztott tagjaitól várhatjuk. A zsűritagok – akárcsak tavaly – folyamatosan nyomon követik a beérkező produkciókat, és videóüzenetekben fejezik ki rajongásukat vagy nemtetszésüket. A Kritikusok zsűri csoportot Mondik Noémi (képzőművész), Puzsér Róbert (kritikus) és Tamás Bence Gáspár (újságíró) alkotják, a Zenészeknél Saiid (rapper) mellé Kovács Krisztián (zenész, a Fish! tagja) és Pixa (zenész, producer) csatlakozott, a YouTube-erek között pedig olyan fiatal tehetségeket üdvözölhetünk a tavaly is zsűriző Szirmai Gergő mellett, mint László Viktória és Unfield. A tizedik zsűritagot a nép választja: az országos ismertséget hozó klubba bárki beléphet, aki meggyőzi a netezőket arról, hogy érdemes rá figyelni. A zsűritag jelöltnek a jelentkezéshez nem kell mást tennie, mint értékelni egy tavalyi Ki Mit Tube versenyvideót, és feltöltenie azt augusztus 6-ig a kimittube.hu-ra, majd izgulni augusztus 10-ig, amikor is kiderül, ki lesz a 10. megmondó-ember.

 

A Ki Mit Tube-on mindenki elindulhat egyénileg és csapatban is, és bármilyen produkcióval nevezhet, amennyiben betartja a versenyszabályokat és a YouTube közösségi irányelveit. A Ki Mit Tube július 22-én kezdődik a tizedik zsűritag-választással, a produkciók versenye augusztus 18-tól szeptember 8-ig tart, amit a középdöntő, majd a döntő követ, hogy szeptember 20-án, a finálé napján kihirdethessük a győztest.

 

A Ki Mit Tube fődíjai – az országos ismertségen és az abban rejlő lehetőségen felül –, egy 1 millió forint értékű médiatámogatás, egy 1 éves egyedi mobilinternet előfizetés, illetve egy hordozható WiFi hotspot (MiFi) a Vodafone jóvoltából, valamint a Google Magyarország felajánlásaként egy utazás a Google New York-i Space Studiójába, ahol a nyertes az egyik YouTube-er zsűritag kíséretében elkészítheti új YouTube csatornája promó-anyagait. És hogy a tartalomgyártás gördülékenyebb legyen, a nyertes egy Android 3D Smart LED TV-vel és egy HDR-PJ410 videokamerával is gazdagodik a Media Markt jóvoltából.

 

Természetesen a döntőbe jutott 8 versenyző sem távozik üres kézzel: a Vodafone fejenként egy-egy 1 éves egyedi mobilinternet előfizetést és egy hordozható WiFi hotspotot ajánlott fel számukra.

 

A Ki Mit Tube-ban óriási szerep jut a zsűri tagjainak is, feladatuk többek között felhívni a figyelmet a legütősebb és legneccesebb videókra, mentorálni a legjobbakat, támpontokat adni a netezőknek, és persze csinálni a show-t. A versenyt folyamatosan, a Vodafone segítségével a nap 24 órájában nyomon követik majd, így nem lepődhetünk meg akkor sem, ha éppen a Balaton közepéről, a Mátra csúcsairól vagy éppen az egyik fesztivál nagyszínpada elől futnak be a videóik.