Nyomoz az FBI Hillary Clinton e-mailjeinek ügyében

MTI Sajtóadatbank, 2015. augusztus 6. 13:39

Vizsgálja az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) azoknak az eszközöknek a biztonságosságát, amelyeken Hillary Clinton magán elektronikus leveleit tárolták abban az időben, amikor az Egyesült Államok külügyminisztere volt - írta szerdai számában a The Washington Post című napilap.

David Kendall, a demokrata párti elnökjelölt-aspiráns ügyvédje közölte, hogy Clinton stábja együttműködik a nyomozással. Két, neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő a lapnak elmondta, hogy a vizsgálat nem Clinton ellen irányul.
 

Az FBI kikérdezte Kendallt annak a birtokában lévő pendrive-nak a biztonságosságáról, amelyen Clinton miniszteri munkalevelezésének másolatát tárolják. A szövetségi hatóság ugyancsak felvette a kapcsolatot a denveri Platte River Networks elnevezésű céggel, amely 2013 óta kezeli az adatokat a Clinton házaspárnak a New York állambeli Chappaquában lévő otthonában telepített szerveren.
 

Az FBI érdeklődését az keltette fel, hogy a titkosszolgálatok főellenőre júliusban jelezte az igazságügyi minisztériumnak: nem kizárt, hogy kényes információk kerülhettek illetéktelenekhez azáltal, hogy Clinton nem a kormányzati levelezési rendszert, hanem a saját szerverét használta kommunikációra.
 

A washingtoni lap kiderítette, hogy a Chappaquába telepített szervert Hillary Clinton eredetileg a 2008-as elnökválasztási kampánya idején használta. A gépet akkor helyezték üzembe, amikor a volt first lady a diplomáciai tárca vezetésének átvételére készült. Annak a komputernek a helyébe állították be, amelyet korábban Bill Clinton használt, abból a megfontolásból, hogy egy aktív kormánytagnak nagyobb kapacitású számítógépre van szüksége.
 

A gépet Clinton stábjának informatikusai tartották karban, akiknek különleges biztonsági képesítésük nem volt. A feladatot a Platte River azt követően vette át, hogy a rendszer több napra összeomlott a Sandy hurrikán után, amely 2012 októberében csapott le New Yorkra. A volt külügyminiszter márciusban arra hívta fel a figyelmet, hogy a szerver biztonságára a volt elnökök védelméért is felelős szolgálat, a Secret Service felügyelt.
 

Az e-mail-ügy 2014 nyaráig nyúlik vissza, amikor az amerikai külügyminisztérium jogászai, akik egy kongresszusi adatkérelem teljesítésén dolgoztak a bengázi amerikai képviselet ellen 2012-ben végrehajtott fegyveres támadás ügyében, rájöttek, hogy nem minden irathoz férnek hozzá. 2014 októberében a diplomáciai tárca felkérte négy volt vezetőjét, hogy szolgáltassa be a birtokukban lévő e-maileket.
 

Decemberben Clinton, aki 2013 elején távozott hivatalából, 55 ezer oldalnyi hivatalos levelet bocsátott a minisztérium rendelkezésére. Mint mondta, a magánlevelezését töröltette a szerverről. A The New York Times című lap márciusban közölte, hogy Clinton tárcavezetőként kizárólag a privát e-mail-szerverét használta. Ezt ő kényelmi okokkal magyarázta, azzal, hogy nem akart több okostelefont hordani magánál, csak egyet.
 

Az ügy, párhuzamosan a Clinton Alapítvány finanszírozásról nyilvánosságra került visszásságokkal, sokat ártott a demokraták vezető elnökjelölt-aspiránsa megítélésének. A Quinnipiac Egyetem legfrissebb közvélemény-kutatása például kimutatta, hogy a korábbi igen pozitív mutatókkal szemben már csak az amerikaiak 40 százaléka vélekedik róla pozitívan, 51 százaléka pedig negatívan. Átlagosan tízből csaknem hat válaszadó szerint a volt first lady nem őszinte és nem szavahihető. A The Wall Street Journal (WSJ) és az NBC News felméréséből az derült ki, hogy a politikust, aki Amerika első női elnöke akar lenni, 45-41 százalék arányban a gyengébb nem is inkább negatív, mint pozitív fényben látja. Mi több, kampányának egyik kulcsfontosságú célcsoportja, a fehér nők körében már csak 34 százalékos a népszerűsége 53 százalék ellenében. (Júniusban ebben a választói csoportban még 44 százalék támogatta 43 százalékkal szemben.)
 

A Fox News televízió szerdán arról számolt be a híroldalán, hogy a Clinton házaspár tavaly a jótékonyságra szánt adományainak durván felét a Bill, Hillary és Chelsea Clinton Alapítványnak (Clinton Alapítvány) juttatta. A volt elnök és a Fehér Házra pályázó felesége a tavalyi több mint 28 millió dolláros bevételéből mintegy 3 milliót tüntetett fel adócsökkentő adományként. Ebből - a Clinton Családi Alapítvány közvetítésével - 1,8 milliót Clinton Alapítvány kapott.
 

A Fox szerint Clintonék 2014-ben többet utaltak a Clinton Alapítványnak, mint az azt megelőző öt évben együttvéve. A jobboldali híroldal megjegyezte, hogy noha maga az exelnöki pár közvetlenül nem kap költségtérítést az alapítványtól, de az fedezi az utazásaik költségét és munkatársaik fizetését.