Olimpiai sportággá tennék a videojátékot

forrás: Prím Online, 2015. augusztus 23. 09:00

Legyen elismert sport az elektronikus, pontosabban a számítógépes játék - ezért küzd a magyar E-gamer szövetség. A M1 csütörtök délelőtti műsorának vendége a Gamestar újságírója volt, aki rögtön cáfolta azt az elterjedt nézetet, hogy a videojátékok pusztítanák a szürkeállományt.

Cs. Nagy Endre szerint a videojátékokat ma már inkább kedvezően ítélik meg, amit az is jelez, hogy Ázsiában például az egyetemen is vannak az „e-sportot” támogató ösztöndíjak.

Emlékeztetett arra is, hogy a videojátékok éves bevétele mára már Hollywoodét is lekörözi, és utalt arra is: ma már akár irodalmi művek, illetve azok adaptációi is megjelenhetnek ebben a formában, mert ez olyan interaktív élményt adhat, amely sokkal inkább beszippanthat valakit, mint egy könyv vagy egy film. A szakember hangsúlyozta, az „e-sport” nem a sportokat feldolgozó videojátékokra épül, hanem elsősorban csapat- és stratégiai játékokra, a szabályrendszerre viszont a sportéra hasonlít.

 



Magyarországon ezzel egyelőre még nem lehet pénzt keresni, mert nincs akkora nézőbázis, hogy megérje közvetíteni, így szponzor sem akad, de Ázsiában, az Egyesült Államokban, Oroszországban az e-gamerek már igazi sportolóknak számítanak, akikkel a sajtó is foglalkozik, ír a doppingbotrányaikról, és arról is, ha valamelyik „sztár” összetörte a méregdrága autóját – hangsúlyozta Cs. Nagy.

Az idei év végére egyébként az e-sport akár 250 millió dolláros éves bevételt produkálhat, Ázsiában már elő lehet fizetni a meccseket közvetítő internetes csatornákra, de nemrégiben az ISPN amerikai sportcsatorna is e-sport meccset adott kosárlabda helyett, ami egyébként komoly botrányt is kavart.

Szó van arról is, hogy az e-sport előbb-utóbb olimpiai sportág is lehet. Van olyan jóslat, hogy erre már akár 2020-ban sor kerülhet, az újságíró azonban későbbre tette ezt, akkorra, amikor az e-sportokat igazán faló mostani tizenévesek felnőnek. Számukra ugyanis - érvelt Cs. Nagy -, egyáltalán nem kérdés, hogy ez sport-e, csak az idősebb generációnak. Az újságíró hozzátette: az e-sporthoz is igen komoly állóképesség kell, és az igazi profiknál ez meg is van. Persze, a videojátékot túlzásba lehet vinni, de ezért nem a jelenséget kell okolni - hangsúlyozta.

M1/Ma délelőtt / hirado.hu