Európa legjobbjai között a Szallas.hu

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 3. 10:36

A Szallas.hu is képviseli hazánkat az idei European Business Awardson. Növekedési eredményeivel a „Nemzet bajnoka” címet már most elnyerő céget 32 ezer pályázat közül választották ki, hogy ringbe szálljon 33 nemzet legjobbjaival a 2016 nyarán átadásra kerülő fődíjakért.

Az idén 9. alkalommal meghirdetett European Business Awards célja, hogy megtalálja és kiemelje azokat az európai vállalkozásokat, melyek területükön kiemelkedő teljesítményt nyújtanak, s ezzel példaként szolgálhatnak más cégek számára. A díjak odaítélésében szakmai zsűri működik közre, a döntési folyamat előkészítését támogatta többek közt Yves Leterme, Belgium korábbi miniszterelnöke, Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója, Karel De Gucht, az Unió korábbi kereskedelmi biztosa, illetve Willem Kok, Hollandia volt miniszterelnöke.


A verseny első szakaszában 33 ország 32 ezer vállalkozása közül választották ki azokat a cégeket, melyek az újszerű megoldások, a növekedési mutatók, valamint az etikus üzleti magatartás alapján a legalkalmasabbak arra, hogy képviseljék az adott nemzetet. Az eddig elért eredményei alapján a 2007-ben alapított Szallas.hu megkapta a „Nemzet Bajnoka” elismerést.  – mondta „Nagy öröm számunkra ez az elismerés. Ma már 5 kontinensen biztosítjuk a gyors és kényelmes szállásfoglalás lehetőségét magyar nyelven, így egy pályán focizunk a világ legnagyobbjaival. Büszkék vagyunk arra, hogy mindezt organikus fejlődés révén értük el, növekedésünket a mai napig saját erőből finanszírozzuk” -– mondta Dorcsinecz József, a Szallas.hu ügyvezetője.

A tavalyi évben a közép-európai Deloitte Technology Fast 50 díjat elnyerő Szallas.hu most az európai országok legjobbjainak ítélt vállalkozásaival mérkőzik meg, hogy a „Nemzet bajnoka” cím után kiérdemelje a „The ELITE Award for Growth Strategy of the Year” (Az év növekedési stratégiájáért járó kiválóság díj) címet is. A verseny következő szakaszában a Szallas.hu videoprezentáció formájában mutatja majd be eddigi sikereit. Ezt követően a zsűri nyilvános szavazást hirdet, és az eredményre alapozva kiválasztja a nemzet legjobbját, hogy csatába szálljon a fődíjakért, melynek eredményhirdetésére 2016 júniusában kerül sor. A European Business Awards főtámogatója a világ 7. legnagyobb adótanácsadó és auditor cége, az RSM.