Mintha Steve Jobs megelevenedett volna

MTI Sajtóadatbank, 2015. szeptember 8. 17:41

Steve Wozniak, az Apple társalapítója szerint az új Steve Jobs-filmet látva olyan érzése volt, mintha maga Jobs és a többiek jelentek volna meg a filmvásznon - adta hírül a Deadline.

A mozis portál a Jobs-film hétvégi Telluride filmfesztiválos vetítése után találkozott a film szereplőivel és rendezőjével, valamint Wozniakkal. Az Apple cég társalapítója a bemutatót követő partin a rendezőt és Sorkint is dicsérte, és kiemelte a színészek rendkívül hiteles játékát.

A The New York Times arról számolt be, hogy a Michael Fassbender főszereplésével forgatott produkciót a közönség meleg fogadtatásban részesítette.

 


Danny Boyle rendező a kritikusok szerint kitűnő munkát végzett: Aaron Sorkin 200 oldalas, főleg párbeszédekre épülő forgatókönyvéből izgalmas filmet készített.

Az Indiewire.com Fassbendert és a Macintosh marketingfőnökét alakító Kate Winsletet is az idei Oscar-verseny esélyesnek nevezte.

A The Guardian és a The Chicago Tribune ugyanakkor nem állt be a lelkesedők táborába. A brit lap ugyan méltatta Fassbendert, és a Jobs-filmet Boyle utóbbi években forgatott legjobbjának nevezte, úgy vélte, Jobs érzelgősséget elkerülő ábrázolása ellenére mégiscsak az iPhone-fetisisztákhoz szól. A Tribune pedig azt kifogásolta, hogy miközben a film vizuálisan kétségtelenül szórakoztató, drámailag nem elég erős.

A Steve Jobs című életrajzi filmet az imdb.com szerint január 14-től vetítik a magyar mozik.