Megvannak a Ki Mit Tube döntősei!

forrás: Prím Online, 2015. szeptember 16. 15:23

Már csak napok kérdése, és kiderül, hogy ki lesz Magyarország legnagyobb online videó-versenyének győztese! Az internet népe által megválasztott legjobb 30 középdöntős produkcióból a zsűritagok 10 alkotót juttattak a döntőbe. A finalisták végső  összecsapására vasárnap kerül sor.

A Ki Mit Tube zsűrije a verseny nézői által legjobbnak tartott 30 produkció közül választotta ki a Ki Mit Tube döntőjének mezőnyét. A legjobb 10 alkotó, immár a verseny kategóriáitól (Zene, Vblog, illetve Minden más) függetlenül mérhetik össze tudásukat, a Ki Mit Tube szeptember 20-ai döntőjén. Zene kategóriából döntőbe jutott Beni, Bittner Dániel, a The BMG, Jammal, Lena, a Mongooz and the Magnet és a Rímbiózis, a Vblog kategóriát Member képviseli, a Minden más kategóriából pedig a Standard Hibáért illetve a CAFF-ért izgulhatunk.

 

 

Zene kategória

 

Beni a Ki Mit Tube-ra egy toleranciát hirdető slammel nevezett, amivel meg is nyerte az első fordulót. Második produkciójában kicsit lazábbra vette a figurát és generációjának boldogságát domborította ki. Bittner Dániel egy szál akusztikus gitárral, hangjával és két saját szerzeményével nyerte meg a nézők és a zsűritagok szívét. A The BMG a capella együttes elsőként David Guetta és az Ocho Macho slágerinek összegyúrásával villantott egy nagyot az első fordulóban és középdöntős mixükkel is hozták azt a szintet, amit a rajongóik elvárnak tőlük. Jammal elsőként egy rakás cintányért és egy dob előtt csillogtatta meg tudását egy Daft Punk feldolgozással, így a középdöntőben megmutathatta azt is, hogy nem csak hangszerekkel bánik ügyesen, ha zenéről van szól. Lena is feldolgozásokkal készült mindkét fordulóra, de ő a hangjára épített: először egy Demi Lovato slágert prezentált, majd egy mashup-pal jelentkezett. A Mongooz and the Magnet az első fordulóban egy saját szerzeménnyel hódította meg a – feltételezhetően női – szíveket, majd egy Antonia Vai slágerrel folytatta ugyanezt. A Rímbiózis az első fordulóra egy vizuálisan is nagy erősen megtámogatott hip-hop produkcióval nevezett, majd a második fordulóban is megmutatta azt, hogy miért is tartja őket Puzsér Róbert napjaink egyik legfontosabb kulturális termékének.

 

Vblog kategória

 

A Vblog kategóriából egyedül döntőbe jutott Member az Atari számítógépek és a 80-as években kapható konzolok játékainak csodálatos világával ismertette meg kétszer is a legfiatalabb generációkat, illetve csalt könnyet azoknak a szemébe, akik már a 80-as években is hosszú éjszakákat gubbasztottak a TV-re kötött joystick-okkal és billentyűzetekkel.

 

Minden más kategória

 

A Minden más kategóriából a Standard Hiba profin összerakott, okos, egyedi – Tamás Bence Gáspár szerint egyenesen a Gothár Péter filmjeiben látottakhoz hasonló – világot felépítő két produkciójával érdemelték ki a döntőt. A kategória másik továbbjutója, a CAFF az első forduló továbbjutói közül csak a középmezőnyben végzett Lórap-jével, a középdöntőre viszont nagyon összeszedték magukat: egy fordított világot bemutató produkciójukkal kategóriájuk hatodik helyén végeztek.

 

A Ki Mit Tube további menete

 

A Ki Mit Tube döntőjébe jutott alkotók újabb feladatot kapnak: Saiid inspiráló, slambe öntött kiáltványát kell továbbgondolniuk és létrehozniuk annak gondolatai mentén egy önálló produkciót. A 10 döntős videója szeptember 20-án reggel kerül fel a Ki Mit Tube honlapjára, a közönség pedig este 10-ig döntheti el azt, hogy ki nyerje meg az idei Ki Mit Tube-ot.

 

Nyeremények

 

A döntős produkciójára legtöbb szavazatot szerző versenyző, azaz a Ki Mit Tube győztese szeptember 20-án a következő nyereményekben részesül:

 

·         egy 1 millió forint értékű médiatámogatás, egy 1 éves egyedi mobilinternet előfizetés, illetve egy hordozható WiFi hotspot a Vodafone-tól,

·         egy utazás a Google New York-i Space Studio-jába és egy promóciós videó elkészítésének támogatása a Google Magyarország felajánlásában,

·         egy SEAT Ibiza személygépkocsi használati joga egy évre a Porsche Hungaria részéről, illetve

·         egy Android 3D Smart LED TV és egy HDR-PJ410 videokamera a Media Markt jóvoltából.