Csatlakozott a központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez a kereskedelmi engedélyezési hivatal

MTI Sajtóadatbank, 2015. október 4. 10:01

Sikeresen csatlakozott a központi elektronikus fizetési és elszámolási rendszerhez (efer) a Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal (MKEH)

A közlemény szerint a projekt révén az MKEH a legkorszerűbb informatikai megoldásokat alkalmazhatja hatósági tevékenysége során, így feladatait még hatékonyabban láthatja el. Az ügyfelek az MKEH haditechnikai és exportellenőrzési hatóságának, valamint kereskedelmi hatóságának eljárásai során felmerülő fizetési kötelezettségeiket az eddigi lehetőségek megtartása mellett elektronikus ügyintézéssel bankkártya, illetve internetbank segítségével teljesíthetik.
 

Az illetékköteles engedélyezési eljárások esetében az elektronikus úton kezdeményezett eljárásoknál az efer az illeték fizetésére is lehetőséget biztosít - hívta fel a figyelmet az MKEH.
 

A csatlakozással olyan informatikai környezet jön létre, amely lehetővé teszi, hogy az MKEH további ügyeket, szakrendszereket és fizetési megoldásokat integráljon az efer-be - emelték ki.
 

A díjköteles kereskedelmi hatósági eljárások esetében a vonatkozó miniszteri rendeletek, valamint az egyes hatósági szakrendszerek módosítását követően válik majd teljeskörűvé az efer alkalmazása. A tervek szerint az MKEH nemesfémvizsgáló és hitelesítő hatósága, mérésügyi hatósága, valamint műszaki biztonsági hatósága esetében kerülhet majd sor az efer bevezetésére és alkalmazására - áll a közleményben.