Telekom: folytatódik a hálózatfejlesztés

MTI Sajtóadatbank, 2015. november 6. 14:37

Gőzerővel folytatódik a Magyar Telekom hálózatfejlesztése, emiatt a beruházásokban év végi hajrá várható - mondta Szabó János, a társaság gazdasági vezérigazgató-helyettese Budapesten sajtótájékoztatón.

Kifejtette, a beruházásokra éves szinten tervezett 105 milliárd forintból mintegy 60 milliárdot költött el a vállalat az év első kilenc hónapjában. Hozzátette, hogy a szélessávú vezetékhálózat fejlesztése felgyorsult, de a munka nagy része még hátra van, az év végéig további 300 ezer háztartást szeretnének bekapcsolni a szolgáltatásba. Emellett folytatódik a mobilhálózat fejlesztése is, amellyel az év végéig 97 százalékos lakossági lefedettséget szeretnének elérni.
 

Szabó János elmondta azt is, hogy a vállalat pénzügyi eredményei alapján megvalósíthatónak látszik az osztalékfizetés az idei év után. Elmondta, a vállalat eladósodottsági mutatója kissé javult, és a ráta csökkenése várhatóan folytatódni fog, közelítve a 40 százalékos szinthez- Javult a készpénztermelés is, és mindez együtt már lehetővé teszi az osztalékfizetést. A társaság korábban legalább 15 forintos osztalékfizetést helyezett kilátásba.
 

A vezérigazgató-helyettes a társaság kilenc havi teljesítménye alapján arra számít, hogy az év utolsó negyedéve is jól fog alakulni.
 

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy az uniós roamingdíjak kivezetése rövid távon nem lesz számottevő hatással a vállalat gazdálkodására, és várhatóan nem változtat a vállalat hosszabb távú tervein sem. A díjak teljes eltörlése 2017-ben lesz, de egyelőre mindenki számára nyitott kérdés, hogy ez mennyire rendezi át a piacot hosszú távon - tette hozzá.
 

A Telekom az év első kilenc hónapjában 473,46 milliárd forint árbevételt ért el, ami 2,7 százalékkal nagyobb a bázisidőszakinál, adózott nyeresége 10 százalékkal 24,36 milliárd forintra csökkent, míg az EBITDA 3 százalékkal javult, 143,57 milliárd forintot tett ki.
 

A kilenc havi eredmények alapján társaság javított éves előrejelzésén és a tavalyival megegyező EBITDA-eredményre számít, míg korábban legfeljebb 3 százalékos csökkenést prognosztizált. Emellett továbbra is a tavalyival közel azonos nagyságú árbevétellel számol 2015-ben.