Magyar piacon a gyermekeknek fejlesztett KidFit okosóra

forrás: Prím Online, 2015. november 28. 10:31

A magyar piacon is bemutatkozott az az okosóra, melyet kifejezetten fejlesztettek ki annak érdekében, hogy a szülők mindig kapcsolatban maradhassanak csemetéikkel. A KidFit célja, hogy a mobiltelefon funkcióját töltse be azok számára, akiknek a mobiltelefon túl korai.

Már kapható a KidFit Intelligens gyermekóra Magyarországon. Az eszköz a szülőknek jelenthet megoldást olyan problémákra, amikor nem érnek oda időben az iskolába, szem elől tévesztik egymást a gyerekkel a bevásárlásnál, de mobiltelefont még nem szívesen adnának a kicsik kezébe. A KidFit intelligens gyermekkarórát a fejlesztők úgy tervezték meg, hogy a szülők és gyerekek egymást bármikor elérjék, de felesleges alkalmazások ne tereljék el a kicsit figyelmét, és illetéktelen személyek se léphessenek kapcsolatba velük.
 


A karóra tervezése során fő szempont volt, hogy bírja a strapát, hiszen kisgyermekek viselik. Ennek érdekében az óra anyaga szilikon, a karóra pedig mérsékelten vízálló.

 

Az eszközt mobiltelefon segítségével érhetik el a szülők, egy Android és iOS rendszerre is lefejlesztett alkalmazás szükséges a karórával való kapcsolat létrehozásához. Illetéktelen személyek nem léphetnek kapcsolatba a gyerekekkel, ugyanis mindössze két tárcsázható telefonszámra lehet kimenő hívást indítani, melyet előre be kell táplálni. Bejövő hívást maximum húsz, szintén előre beprogramozott számról fogadhatnak az óra tulajdonosai.

 

Az órához tartozó Wherecom applikáció magyar nyelven is elérhető. Az alkalmazás azonnali értesítést küld bizonyos helyzetekben a szülők (kapcsolt családtagok) számára, helymeghatározással, pontos GPS koordinátákkal. Csizmadia Ferenc, a forgalmazó Bootmaker Kft. ügyvezetője elmondta, hogy ha a gyermek esetleg elveszítené az órát, azt egyszerű megtalálni ezzel a funkcióval.

 

 

A karórán továbbá található egy SOS gomb, melynek kiemelt szerepe lehet, ha a gyerek eltéved vagy nem várt helyzetbe kerül, megnyomásával ugyanis egy 15 másodperces hangfelvétel is készül, mely felerősíti a külső zajokat, a felvétel feltöltődik az alkalmazásba mely azonnal értesíti a kapcsolt telefonokat. Ha az SOS beérkezésétől 5 percen belül az órát visszahívjuk, az automatikusan fogadja a hívást, így hallhatjuk a gyermeket és beszélhetünk vele.

 

A KidFit intelligens gyerekóra mobiladat-forgalomképes micro SIM kártyával működik. Az adatigénye minimális, így havonta 50 MB alatti fogalom elegendő a működéshez. A karóra a hivatalos oldalon keresztül vásárolható meg online.