Milliárdos árbevételt ér el a magyar Big Data cég

forrás: Prím Online, 2015. december 14. 17:29

Mérföldkőhöz érkezett, és több mint 1 milliárd forint tervezett éves árbevételi eredményt jelentett be a fejlett üzleti intelligencia, adatvirtualizációs és Big Data technológiákkal foglalkozó Starschema. A cég 2015-ben az előző évhez képest várhatóan több mint 80%-os bevétel növekedést ér el, és harminc fővel bővíti csapatát. A Starschema megrendeléseinek jelentős része a tengerentúlról érkezik, amerikai irodájukat 2016 elején nyitják meg.

A 2006-ban, két alapító fővel elindult Starschema mára egy több mint hetven fős, komplex üzleti intelligencia (BI) szolgáltató és technológia szállító, adatelemző és döntéstámogató vállalkozássá nőtte ki magát. A Big Data technológia robbanásszerű elterjedésére a cég időben és jól reagált - innovatív megoldásaikkal és nyitott üzleti filozófiájukkal világszinten is egyedi portfóliót alakítottak ki, vezető multinacionális nagyvállalatok projektjein dolgoznak, emellett több, TOP200-as magyarországi cégnek segítettek már az adataikban rejlő értékek kiaknázásában. Üzleti filozófiájuk a rohamosan változó IT környezetben a dinamikus, alkalmazkodó stratégiára alapul. Megrendeléseik döntő hányada a tengerentúlról érkezik, jövő évben pedig már egy amerikai iroda megnyitásával fejlődnek tovább.


„Mivel egyre több  ügyfelünk és partnerünk van az Egyesült Államok piacán, amerikai leánycégünket terveink szerint már a jövő év elején elindítjuk. A „third party” technológiákhoz való egyedi kiegészítések fejlesztése is egyre fontosabb cégünk számára, világszerte elterjedt nyílt forráskódú Big Data technológiákhoz és a népszerű Tableau üzleti intelligencia rendszerekhez fejlesztünk további funkciókat, kiegészítéseket. A hagyományos BI, adattárház és big data konzultáción kívül várhatóan ezek lesznek a jövő évi növekedésünk fontosabb elemei.” – mondta el Csillag Péter a Starschema ügyvezető-igazgatója.