A jövő ügyviteli szoftvere már telefonon fog futni

forrás: Prím Online, 2016. január 14. 18:12

Ezt jól tudja a Kulcs-Soft is, akiknek szakemberei elsőként írták át számlázó programjukat telefonra. De elsőként jelentkeztek felhős szoftvermegoldással is, és abban is úttörők voltak, hogy a Windows 10-re készítsenek ügyviteli szoftvert.

Ez a szoftver - a BizXpert Invoice, amelyet a Microsoft támogatásával és segítségével készítettek -, lehetőséget adott arra, hogy a Kulcs-Soft kilépjen a világpiacra. A jelek szerint megérte mindent egy lapra - a Windows 10-re - feltenni, az amerikai Windows Store-ban az alkalmazás első helyen áll a számlázó programok között.
 
Az így megnyílt új piac sokkal nagyobb, mint a magyar piac. Világszerte 100 millió kis- és középvállalat van. Ebből közel 35.000 cég töltötte le mostanáig a BizXpert szoftvert, amelyhez sikerült olyan dizájnt tervezni, amely meglepi a nagy elvárásokkal és igényekkel rendelkező amerikai felhasználókat is. A BizXpert telefonon, táblán, notebookon, asztali gépen egyformán elegáns, és könnyen kezelhető. Folyamatosan építik be a jövőbe mutató funkciókat, mint például a felhős működést, a hangvezérlést, az érintés nélküli fizetést, az online jelentéseket.
 
 
A Kulcs-Soft idén ünnepli 7. évét a Pesti Tőzsdén. Ezalatt a cég majdnem megduplázta bevételét, az egy részvényre vetített nyereség pedig a kezdeti 16 forintról idén már 40-60 forintra emelkedik. Ez a jelenlegi 600-700 forintos részvényárnál már 6-8 százalékos hozam. A bevétel mellett ügyfélszámban is sikerült a duplázás, az elmúlt 26 évben 58.749 cégnek adtak el szoftvert. Az igazi eredményt abban látják, hogy ezek többsége ki is tart a cégnél, az ügyfél lemorzsolódási arányunk 10 % alatt van.