Gyógyszerpiactér

Fekete Gizella, 2000. október 16. 20:37
Újabb hazai elektronikus piactér próbaüzeme kezdődik november 1-jén. A PharmaLink nevű, a gyógyszeripar számára készült vertikális internetes megoldás mögött a PwC vezetési tanácsadó üzletága áll, a próbaüzem résztvevői – gyógyszergyárak és kórházak – ma még nem kívánják magukat megnevezni.
A három hónap alatt, jelenlegi kiépítésében kb. 100 millió forintos költséggel elkészült fejlesztésben tizenöt munkatárs és jelentős számú alvállalkozó vett részt.

A hatékonyságnövelő megoldás mellett többek között olyan érvek szerepelnek, mint a folyamatosan és drasztikusan növekvő gyógyszeripari K+F költségek, a „kasszasiker” termékek csökkenő száma, a rövidülő termékciklusidők, a csökkenő bevétel és a most felnőtté váló új generáció. Ez utóbbinak már az elődeihez képest megnőtt a gyógyszerekkel kapcsolatos információigénye, sőt, azok mellett (esetenként helyett) életviteli termékeket is igényel, így a gyógyszergyárak számára mind fontosabbá válik – az eddig a közvetítők falával tőlük elzárt – fogyasztó.

A PharmaLink megvalósítását célzó, 2000. májusában indított projekt szoftverfejlesztési szakasza októberben zárult. A novemberi próbaüzem alatt a résztvevők – kórházak és gyártók – rendszerinek integrációja mellett az értékesítési folyamat kialakítására koncentrálnak, majd a 2001. január 2-tól induló éles üzemben – a háttérrendszerhez való integráció után – a szolgáltatás már a szállításokra, készlet-előrejelzésekre stb. is kiterjed, majd júliusban a nagysebességű szolgáltatások beindítását követően a banki folyamatok bekapcsolására is sor kerül.

A PwC munkatársai kérdésre válaszolva hangsúlyozták, hogy a most ismertetett megoldás a PwC-t pénzügyi tanácsadóként és befektetőt kereső vállalkozásként foglalkoztató, az Oracle és a HP támogatta és az FHEM Kft. által üzemeltetett elektronikus piactér megoldástól külön kezelendő. Ez utóbbiban a pénzügyi tanácsadási, míg a mostaniban a vezetési tanácsadási üzletáguk érintett.