Magyar találmány debütál sikerrel az MWC-n

forrás: Prím Online, 2016. február 22. 18:19

A hirtelen szívmegállás és a stroke kockázatát előrejelző magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz, a WIWE először a MWC-n mutatkozik be a nemzetközi szakmai közönségnek.

A világ legjelentősebb, mobil technológiára fókuszáló kiállításának, a Mobile World Congress-nek idén ismét Barcelona ad otthont. A négynapos rendezvényre mintegy 200 országból 2000 kiállítót és csaknem 100.000 látogatót várnak. 

 

A magyar fejlesztésű diagnosztikai eszköz, a WIWE, amely a világon egyedülálló intelligens algoritmus segítségével mutatja meg a hirtelen szívmegállás és a pitvari fibrilláció következtében kialakuló stroke kockázatát, ezen a kiállításon lép először a nemzetközi porondra. 

 

 

 

„Az első nap tapasztalatai azt mutatják, a látogatókat érdekli a WIWE, sorok állnak, hogy kipróbáljak az eszközt és képet kapjanak szívük és érrendszerük állapotáról.” – mondta el Farkas Péter, a WIWE-ot forgalmazó Sanatmetal kereskedelmi igazgatója a helyszínen – „Más standokról is átlátogatnak hozzánk kiállítók, úgy látjuk, hogy az egészségmegőrzés kitüntetett helyen szerepel ezen a mobiltechnológiai rendezvényen is.” 

 

Ami nem meglepő, hiszen a stroke a második leggyakoribb halálok a világon, évente több mint 5 millió ember halálát okozza. A hirtelen szívmegállás világszinten évente 8,5 millió emberéletet követel. A WIWE az EKG görbe tulajdonságait kiértékelő algoritmus segítségével mutatja meg a hirtelen szívmegállás és a stroke kockázatát. Ezen kívül képes mérni a vér oxigénszintjét, számolja a pulzust, illetve rendelkezik olyan egyéb funkciókkal is, mint a lépés- és kalóriaszámláló. 

 

 

A WIWE mögött több éves kutatómunka áll, amelyet Dr. Kozmann György (D.Sc.) egyetemi tanár, a Pannon Egyetem Egészségügyi Informatikai K+F Központ elnöke, az MTA doktora és munkatársai végeztek, a műszer fejlesztése és tesztelése 2014 októbere óta folyik. 

 

A készülék a tervek szerint 2016 áprilisától rendelhető, szeptembertől lesz elérhető a tengerentúlon is. Akik sietnek, azok most 40%-os kedvezménnyel hozzájuthatnak, hiszen még 3 hétig tart a WIWE Indiegogo kampánya, amelynek keretében 149 dollárért előrendelhető az eszköz.