A Magyar Telekom 2015. negyedik negyedéves eredményei

forrás: Prím Online, 2016. február 25. 06:35

A Magyar Telekom  közzétette 2015. negyedik negyedévre és egész évre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Főbb eredmények:

 

Christopher Mattheisen vezérigazgató - akinek megbízatását a Társaság Igazgatósága a mai ülésén 2019. május 31-ig megújította - így nyilatkozott: 

„Nagy büszkeséggel tölt el, hogy arról számolhatok be, hogy 2015-ben mintegy 656 milliárd forint Csoport bevételt értünk el, ami 2008 óta a legmagasabb, az EBITDA pedig jelentős mértékben, 187 milliárd forintra javult. A bevételekben, a bruttó fedezetben és legutóbb az EBITDA-ban is elért trendfordulót követően 2015-ben a Társaságnak sikerült újra pozitív Szabad Cash Flow-t termelnie. Ez lehetővé teszi, hogy újra fizessünk osztalékot az előző évi eredményünk után, így részvényenként 15 forint osztalékfizetés elfogadását javasoljuk a 2016. áprilisban tartandó Éves Rendes Közgyűlésen. 

 

 

Miközben integrált vezetékes és mobil szolgáltatásokat nyújtunk, minden szegmensben folytattuk az új generációs IP hálózatok kiépítését, ami tovább erősíti technológiai vezető szerepünket. Magenta1 néven négy szolgáltatást összekapcsoló integrált csomagot vezettünk be Magyarországon és Macedóniában, majd idén januárban Montenegróban is, annak érdekében, hogy maximalizáljuk részesedésünket a háztartások távközlésre fordított költéséből. Mindeközben változatlanul nagy hangsúlyt fektetünk a költségekre, melynek köszönhetően felesleges terhektől mentes, hatékonyabb vállalattá válunk. A magyarországi létszámcsökkentési program végrehajtását követően a termékek és folyamatok egyszerűsítésére, valamint a digitalizációjára fogunk összpontosítani, ami magába foglalja azt is, hogy minél több ügyfelet online kiszolgálásra tereljünk át.

 

Magyarországon a népesség arányos 4G lefedettségben meghaladtuk a 97%-ot, csaknem egy millió ügyféllel a 4G hálózatunkon. Emellett csaknem fél millió háztartásba vittünk szélessávú internet elérhetőséget (High Speed Internet). Következésképpen a kimagasló magyarországi bevétel a mobil és vezetékes szélessávú, valamint a TV bevételek növekedésének köszönhető, továbbá az RI/IT és energia bevételek jelentős emelkedésének. Örömmel jelentem be azt is, hogy öt éves csökkenést követően a T-Systemsnek is sikerült megvalósítania az EBITDA trendfordulót és visszatérni a növekedéshez. 

 

Előretekintve a 2016-os évre elmondhatjuk, hogy a középpontban továbbra is a trendfordulók megvalósítása áll majd, amely céljainkkal összhangban nyereségességünk növelését is magába foglalja. Az összes szegmensünkben tapasztalható integrált csomagokba történő ügyfél migráció eredményeképpen folyamatos eltolódás zajlik a bevétel összetételében, ami várakozásaink szerint enyhíteni fogja a hang alapú bevételek csökkenését. A lakossági gázpiacról történt kilépést, valamint az üzleti szegmensből származó energia bevételek konszolidációból való kivonását követően 2016-ra mintegy 580-590 milliárd forint bevételt várunk, és 2017-re vonatkozó nyilvános célkitűzésünket pedig 585-595 milliárd forint közé tesszük.

 

Összességében arra számítunk, hogy 2016-ban a jelentett EBITDA 187-191 milliárd forint körül alakul majd, míg a 2017-re vonatkozó nyilvános EBITDA célkitűzésünket 189-193 milliárd forintra emeljük. A rendszerintegrációs és információtechnológiai tevékenységekből származó bevételek növekvő hozzájárulása a Csoport egész földrajzi területén kulcsfontosságú szerepet fog játszani abban, hogy a Csoport szintű növekedő EBITDA célkitűzést teljesítsük. A Capex tekintetében a folytatódó hálózatépítés ellenére éves szinten mintegy 10%-os csökkenést várunk 2016-ra és 2017-re egyaránt.”