Berlinben programozni tanulhatnak a menekültek

forrás: Prím Online, 2016. február 27. 13:47

Az MWC-t követő berlini útja során Mark Zuckerberg és felesége felkereste azt az iskolát  is (REDI School of Digital Integration), ahol a menekülteket tanítják programozni, és elbeszélgetett velük céljaikról, jövőképükről, és arról, hogy mi vezette őket arra, hogy programozást tanuljanak. 

A szíriai Akram már Damaszkuszban tanult programozni, csak közben kitört a háború, Európán átutazva is folyton tanult, most pedig önkéntesként segíti az itt tanuló menekülteket. Rami - Aleppóból - arról álmodik, hogy egy napon elindítja saját startup-ját. Louna soha életében nem tanult még programozni, de most gyorsan halad, és szeretne majd továbblépni, hogy építész legyen.

 
„Berlin annak a szimbóluma, amiben én annyira hiszek:” – írja a Facebookon a Facebook-alapító – „a fal leomlása az emberek között a világot még nyitottabbá és összekapcsoltabbá teszi”.
 
Zuckerberg szerint Németország most is példát mutat a világnak a menekültkérdés kezelésével, a befogadó globális közösség építésével.