Innovációs elismerések sorát nyerte a Zebra

forrás: Prím Online, 2016. március 17. 15:14

A Motorola Solutions felvásárlásának lezárultával a Zebra Technologies teljes erővel az innováció felé fordult. A számos szabadalom, a jövőbeni vevői igények feltárása, a kreativitás és a mérnöki tudás ötvözete újdonságok sorozatát eredményezte. Ezek közül nem egy a hagyományos gazdasági területeken túlmutatva, a hétköznapi élet új területeire terjedt ki.

„A sport világának leginnovatívabb cégeinek egyike” – így jellemezte az innovációkutatással foglalkozó Fast Company a Zebra Technologies-t. A Zebra azzal az egyedi helymeghatározási megoldással nyerte el a legkimagaslóbb 10 cég egyikének járó elismerést, amivel a sport világának mélyebb megértését, ezen belül pedig elsősorban az amerikai futball mérkőzéseinek elemzését  segíti. A Zebra által kifejlesztett megoldás révén a sportolók játékának és a mérkőzések egészének valós idejű elemzésére nyílik mód.  Az amerikai cég azt a megoldást ültette át a sport világában, amivel az egészségügy, a kiskereskedelem, a gyártás a szállítás és a logisztika területén működő ügyfeleinek már kifejlesztett. Csak a 2015-ös szezonban több mint 330 amerikai focimeccset mértek a Zebra technológiája révén, a Super Bowl alatt pedig több százmillió néző élvezhette ennek azonnali gyümölcseit. 31 amerikai stadion mellett – az amerikai futball mérkőzések idejére - a Wembleyben is felszerelésre került a rendszer. A vállvédőbe épített RFID chipek révén a játékosok minden megtett mozgása részletesen elemezhető és ezzel a statisztikák és elemzések új generációja született meg.

 

 

Szintén Zebra eszközök biztosítják azt a rendszert, amelyre alapozva a Disney az élményparkjaiban és éttermeiben felszolgált élelmiszerek biztonságát ellenőrzi. A Disney az évente felszolgált 81 millió adag étel mindegyike esetében a Zebra eszközeire és a kapcsolódó szoftverre építve ellenőrzi az élelmiszer előállításának, szállításának és elkészítésének egyes elemeit. A felszolgált ételek eredete és kezelése a termelőtől kezdve nyomon követhető és szükség esetén visszakereshető. A Disney és a Zebra Technologies most azt tervezi, hogy a rendszert a vendéglátás más cégei számára is hozzáférhetővé teszik.

  

A Zebra Technologies innovációs tevékenységének elismerését jelzi az a díj is, amit a TC70 kéziszámítógép révén az iF design versenyen nyert a vállalat. A Zebra az 53 országból érkezett 2400 pályázó egyikeként nyerte el a kimagasló tartalom- és formatervezésért járó elismerést. Az indoklás szerint az elismerést azzal a szemlélettel érdemelte ki, amellyel a vállalat a tervezés során a leendő felhasználók igényeinek létező legalaposabb feltárására épített. Így vált lehetővé, hogy a TC70 kéziszámítógép az okostelefon használatának könnyedségét tudja az üzleti világ strapabírást, megbízhatóságot és teljesítményt igénylő elvárásaival ötvözni. „A forma és a funkcionalitás harmóniájának a diadala” – így nyugtázta a díj elnyerését a Tom Bianculli, a Zebra Technologies alelnöke. 

 

  

A Zebra legújabb kéziszámítógépe még ennél is tovább megy. 14%-kal hatékonyabb munkavégzés, könnyű kezelhetőség, az okostelefonokéhoz hasonló, de vállalati igényekre szabott androidos operációs rendszer, jól olvasható kijelző, szabadkézi, kesztyűs és stylusszal történő adatbevitelre is reagáló érintőképernyő – ezek a Zebra legújabb kézi számítógépének a jellemzői. A TC8000 kialakításánál a tervezők alapjaiban gondolták újra a raktárban dolgozók feladatait és ergonomikus megoldásokra törekedtek. Elfordították a kéziszámítógép képernyőjét, és így a bevitt értékek akár szkennelés közben is olvashatóak. Pusztán evvel az egy változtatással napi több ezer csuklómozdulattól tehermentesítettek minden egyes raktári dolgozót. Az eszköz súlya harmadával csökkent, a kijelzőt pedig mindenki a saját igényeire tudja szabni. A szkenner egyszerre akár több, eltérő tartalmú adatsort – például vonalkódot, nyomtatott szöveget és aláírást – is be tud rögzíteni, ráadásul jelzi kezelőjének, ha például a polcról valahol hiányzik az áru. Nem túlzás azt állítani, hogy a becslések szerint átlagosan 14%-kal hatékonyabb – gyorsabb, illetve pontosabb – munkavégzés révén a TC8000 forradalmat indít a raktárakban. Az új termék egyébként újabb példája a Zebra olyan fejlesztéseinek, amelyekben szembeötlő a kifejezetten az eszköz részére fejlesztett szoftveres megoldások gazdagsága. A Zebra a TC8000–t a nagy felhasználási igényű logisztikai és raktározási ügyfeleinek szánja.