A Huawei világelső a szabadalmaztatásban

forrás: Prím Online, 2016. március 21. 14:43

A Szellemi Tulajdon Világszervezetének (WIPO) genfi Nemzetközi Irodája bejelentette, hogy a Huawei Technologies immár második éve vezeti a legtöbb nemzetközi szabadalmat benyújtott vállalatok listáját 2015-ben. A Huawei tavaly ugyanis összesen 3 989 szabadalmat nyújtott be, 456-tal többet, mint 2014-ben.

A WIPO a Szabadalmi Együttműködési Szerződés (Patent Cooperation Treaty - PCT) keretein belül fogadja be a kérelmeket, amely segítségével a benyújtó 148 országban kap szabadalom-védelmet.

 

A PCT keretei között 1,7 százalékkal több nemzetközi szabadalmi kérelmet nyújtottak be 2015-ben, mint a korábbi évben. Ezzel a benyújtott kérelmek száma elérte a 218 ezret, ami új éves rekordnak számít. „A szabadalmakra, védjegyekre, ipari mintaoltalmakra benyújtott nemzetközi szellemi tulajdon kérelmek jól mutatják az innovációk elterjedésének és létrejöttének helyét.” – mondta el Francis Gurry, a WIPO főigazgatója.

 

A Huawei nemcsak a WIPO listáján szerepel előkelő helyen: a vállalat 1 953 szabadalmi kérelmével Európában a negyedik lett az Európai Szabadalmi Hivatal (ESZH) legtöbb szabadalmat benyújtott vállalatok listáján 2015-ben (http://hirek.prim.hu/cikk/118025/). Az ESZH listáján a digitális kommunikáció kategóriában a tavalyi immár a második év, amikor a Huawei áll az élen az 1 197 digitalizációra vonatkozó szabadalmával.