Samsung Fejlesztői Konferencia 2016: ahol az ötletek innovációvá válnak

forrás: Prím Online, 2016. április 28. 10:40

A Samsung Electronics a Moscone Centerben nyitotta meg a 2016-os Samsung Fejlesztői Konferenciát (Samsung Developer Conference, SDC), amelyen mintegy 4000 fejlesztő vesz részt a világ minden tájáról, és amelybe több ezren kapcsolódnak be az élő közvetítésen keresztül.

Az idei rendezvény fő célja, hogy olyan rendkívüli tapasztalatokat nyújtson a világ legjobb fejlesztőinek, amelyek birtokában hozzájárulhatnak egy összekapcsolódó eszközök által meghatározott jövő megteremtéséhez. A Samsung számos megoldást kínál az új platformoktól kezdve a továbbfejlesztett aláírási szolgáltatásokig, amelyekkel nagyban elősegíti az IoT (Internet of Things), a szórakoztató szolgáltatások, a virtuális valóság és a biztonság iparának fejlődését.

 

„Bárhová is nézünk, a szoftverek már az élet minden területén meghatározóak. Jelen vannak a telefonjainkban, az autóinkban, sőt, még az okosóráinkban is. A kódok jelentik a kulcsot az emberben rejlő lehetőségek felszabadításához, a fejlesztőknek pedig kiemelt szerep jut ebben az egyre gyorsuló változásban” – mondta a résztvevőknek Dongjin Koh, a Samsung Electronics Mobile Communications üzletágának elnöke. – „Az SDC témája, hogy „bárhová nézünk, már a jövőt látjuk”. Azaz, már nem számít, hogy hol vagyunk, mert mindenhol adott a lehetőség az eszközök és az emberek összekapcsolására. Mindez azt is jelenti, hogy akár már most megtapasztalhatjuk milyen is lesz a jövő.”

 

 

A konferencián a többi között az alábbi új, fejlesztők által vezérelt technológiák és eszközök mutatkoztak be:

 

A dolgok internete (IoT): Az IoT ökoszisztéma létrehozása 

A 2016-os SDC-n a Samsung lényegesen új, könnyen használható, nyílt API-okat és eszközöket mutatott be a SAMSUNG Artik platformhoz, amely egy végpontok közötti, integrált, az IoT-termékek létrehozásának és bevezetésének folyamatát átalakító IoT-platform. Ezen API-ok és eszközök segítségével a vállalatok bármilyen, csatlakoztatott készülékről vagy felhő alapú szolgáltatásból származó adatot biztonságosan gyűjthetnek, tárolhatnak és használhatnak fel. Így képessé válnak arra, hogy az igényekre reagálva gyorsan piacra dobjanak új IoT-megoldásokat és -szolgáltatásokat, ezzel új bevételi forrásokhoz juthassanak, és üzleti növekedésre tegyenek szert. 

 

A Samsung nyílt platform szabványai lehetővé teszik az új vállalati, ipari és fogyasztói alkalmazások gyorsabb és egyszerűbb fejlesztését. A különböző tudásszinttel és igényekkel rendelkező ügyfelek egyformán használhatják a széles skálán mozgó IoT-képes készülékekhez és projektekhez kapcsolódó eszközök és API-ok előnyeit. Ezek mindegyike professzionális, ismert és nagymértékben integrált fejlesztői platformon alapul, amely tartalmazza egy erős, új IoT-ökoszisztéma létrehozásához és az IoT-alkalmazások jövőbeli elindításához szükséges alapvető elemeket és az áttörést jelentő technológiákat.

 

 

Szórakoztató szolgáltatások és virtuális valóság 

Az idei Samsung Fejlesztői Konferencia másik fő témája a virtuális valóság. Az Oculusszal közösen fejlesztett Gear VR népszerűségére építve a Samsung februárban mutatta be a Gear 360 kamerát, ezzel tovább erősítette vezető szerepét a virtuális valóság piacán. A Samsung Gear 360 lehetővé teszi, hogy a 360 fokos videókon és az állóképeken keresztül a fogyasztók könnyedén létrehozhassák, visszanézhessék és megoszthassák kedvenc élményeiket. 

 

Emellett a Samsung számos, televíziókra optimalizált fejlesztői eszköze, így például a Samsung Smart TV SDK és a Samsung TV Toast is bemutatkozott. Ezek segítségével a fejlesztők többféle TV-platformon és a Samsung új, okostelevízióra optimalizált fizetési megoldásában, a Samsung Checkout on TV-n is használhatják saját kódolásukat.  

 

Biztonsági aláírási szolgáltatások

A Samsung Knox díjnyertes biztonsági platformja is tovább bővül: több eszközt támogat, és javul az átjárhatósága is. A Samsung Knox lesz az alapja az összes vállalati megoldásnak és szolgáltatásnak, beleértve az egészségügyi, az autóipari, a pénzügyi és egyéb szegmenseket is. Ezzel a fejlesztéssel a Knox már lefedi a középkategóriás eszközöket, és beágyazódik a hordható eszközökbe, például a Samsung Gear S2-be is. Ezen kívül a Knox kilép az Android operációs rendszer keretei közül, és a Samsung Tizen operációs rendszerével is kompatibilis lesz. Így több millió Samsung eszköz tulajdonosa részesülhet a nagyfokú biztonságból, miközben kihasználva a hálózatba kapcsolt világ nyújtotta előnyöket, a saját hatékonyságát is növelheti.

 

Támogatói program: Fiatal programozók a világ minden részéről

A Samsung elkötelezett a tudomány, a technológia, a mérnöki ismeretek és a matematika oktatása (Science, Technology, Engineering and Mathematics education, STEM education) valamint a fiatalok programozás iránti érdeklődésének növelése iránt, ezért is szervez programozói versenyeket és kezdeményezéseket világszerte. Emellett a Samsung jóvoltából hat, az Egyesült Államokból, Argentínából és Dél-Koreából érkező fiatal szoftverfejlesztő lehetőséget kapott arra, hogy a 2016-os Fejlesztői Konferencián bemutassa ötleteit és személyesen találkozhasson professzionális fejlesztőkkel.

 

A 2015-ös U.S. Mobile App Academy két győztese saját alkalmazását mutatta be. A Med Kid szórakoztató módon bátorítja a súlyosan beteg gyerekeket gyógyszereik bevételének nyomon követésében. ACode Clash nevű játék pedig programozni tanítja a gyerekeket, ezzel segít kiegyensúlyozni a munkaerőhiányt, amely a JAVA-programozás speciális területén áll fenn. Emellett három argentin és egy koreai diák is részt vett az eseményen, akik szintén bemutathatták nyertes mobilalkalmazási projektjeiket.

 

A Samsung előszeretettel veszi igénybe külső fejlesztők segítségét, de a jelenleg futó öt C-Lab projektje révén a saját munkavállalói tehetségét is lelkesen támogatja. A C-Lab olyan vállalaton belüli kezdeményezés, amely lehetővé teszi a Samsung alkalmazottai számára, hogy megvalósíthassák saját kreatív üzleti ötleteiket.