Rugalmasságra vágynak a fiatal munkavállalók

forrás: Prím Online, 2016. április 29. 14:16

Az y generáció tagjai komoly elvárásokkal lépnek ki a munkaerőpiacra, amelyhez a munkaadóknak is alkalmazkodniuk kell – derült ki a „Meet Microsoft: A jövő munkahelye” című nyílt napot követő kerekasztal beszélgetésen.

 

A Microsoft komoly hangsúlyt helyez a fiatal munkavállalók alkalmazására, de a vállalat szerint jelentős munkaerő-piaci potenciált jelent a női pályaorientáció erősítése is.

 

  

 

Az y generáció tagjai – az 1980 után születettek – magas elvárással lépnek ki a munkaerő-piacra, és a munkahelyeiken ugyanazokat a technikai feltételeket várják el, amelyekhez otthon és a tanulmányaik során hozzászoktak – hangzott el azon a kerekasztal beszélgetésen, amelyet a „Meet Microsoft: A jövő munkahelye” nevű nyílt napon rendeztek Budapesten.

 

 

Egy friss kutatás alapján az y generáció tagjainak nagy többsége – Nyugat-Európában 78, Közép és Kelet-Európában 92 százaléka – véli úgy, hogy IT tudása megkönnyíti számára az álláskeresését, és ugyanilyen arányban részesítik előnyben azokat a vállalatokat, amelyek a legújabb technológiai eszközöket biztosítják a munkavégzéshez. A rutinos Office felhasználók, így a most és a jövőben végző egyetemisták számára – akik Magyarországon a Tisztaszoftver Program keretében jutottak ingyenes Office 365 ProPlus programcsomaghoz – például már ismert lesz a csoportos dokumentumszerkesztés, a kollaboráció és a fájlokat pedig csak a felhőbe mutató hivatkozásként osztják meg a munkatársaikkal.

 

A nyílt napon a Microsoft egy különleges kalandtúrával várta az érdeklődőket: többek között részt vehettek karriertanácsadáson, megismerkedhettek a Microsofttal, és a nap végén részt vehettek a kerekasztal beszélgetésen. A program legvonzóbb eleme a csoportmunkára épülő egyedi szabadulószoba volt, ami után – egy gyakorlati felvételi feladathoz hasonlóan – minden résztvevő személyes visszajelzést kapott a teljesítményére. A különleges feladat a fiatal generáció elvárásainak és a lehetséges munkaadónak is remek alternatívát mutat a kiválasztás megújítására.

 

„A munkaadókat kihívás elé állítja a tehetségek megtalálása. A mai Microsoft nyílt nap remek példa arra, hogy milyen lehet a kiválasztás jövője: élményt nyújtó alkalom, ahol a szervezetet is meg lehet ismerni, és a munkaadó is megismerheti a résztvevőket” – hangsúlyozta Friedl Zsuzsanna, a Microsoft Magyarország HR vezetője.

 

A Microsoft – tette hozzá – azért lehet a világ legnagyobb infokommunikációs cége, mert tudatosan épít a fiatalokra és a nőkre, és mert minden technológiai újítást a munka és a magánélet rugalmas kialakításának szolgálatába állít. „A női pályaorientáció erősítése pedig jelentős munkaerő-piaci potenciált jelent: egy cég, amely versenyképes akar lenni, ma egyszerűen nem engedheti meg magának, hogy a szürkeállomány nagyjából feléről lemondjon” – hangzott el a kerekasztal beszélgetésen, amelyen részt vett dr. Bokor Attila, partner, szervezetfejlesztési tanácsadó (OD Partner Kft.), Demény Soma, HR vezető (GE Global Operations) és Nemes Orsolya, y generáció szakértő, előadó és tréner is.

 

 

„A felhővel örökre megváltozott a munkaidő és a munkahely fogalma: ma a munka akkor és ott van, amikor és ahol a felhasználó akarja. A Microsoft-felhő pedig a legkézenfekvőbb cégvezetői eszköz arra, hogy egy vállalkozást ne csupán hatékonyabbá, de szerethetőbbé is tegyünk rövid idő alatt” – emelte ki Friedl Zsuzsanna.

 

A nyílt napon közel 60 tehetséges egyetemista fiatal vehetett részt. „Nagyon érdekes volt a program, és örülök, hogy kipróbálhattuk magunkat a szabaduló szobában, és ráadásul a Microsoft kollégáival és a karrierlehetőségekkel is megismerkedhettünk. Szívesen ajánlanám a programot bárkinek” – mondta Mező Ákos, az Óbudai Egyetem mérnök-informatikus szakos hallgatója, a programok egyik résztvevője.