A legnagyobb hazai turisztikai kezdeményezés újra elindult

forrás: Prím Online, 2016. május 2. 16:09

Idén újra megrendezésre kerül Az Év Legbarátságosabb Szállodája Verseny, ahol a szervezők nem kisebb feladatot tűztek ki célul, mint azt, hogy az ország jelentős részének bevonásával megszavaztatják, melyik szálloda volt igazán barátságos a Vendégeivel. Kicsi és nagy szállodák is neveztek a versenyre, amelynek alapjait az ajánlás és a partneri együttműködések képezik.

„A versennyel idén is a hazai turizmus erősítése, a szállodaipar és a vendéglátás „imidzsének” javítása a célunk. Biztosak vagyunk abban, hogy ha az utazni vágyók megtapasztalják az odafigyelést, akkor sokan választják a belföldi hoteleket, a külföldi utazás helyett. Azt gondolom, hogy ezt a célt az ez évi versenyben is bőven elérjük.” – mondja Csobota-Kis Árpád a verseny ötletgazdája, a Barátságos Szállodák Nagykövete.

 

A korábbi versenyek alkalmával – 2011-ben, 2012-ben és 2013-ban is – több tízezer Vendég adta le szavazatát a verseny weboldalán és Facebook oldalán. 2012-ben például több, mint 94.000 szavazat érkezett be az induló mintegy 40 szállodára és panzióra.

 

A verseny marketing igazgatója, Balla-Seethaler Tamás elmondta: „Az idei versenyben számos marketingeszköz és innováció is helyet kap. A vendégekkel történő kommunikáció legfőbb felülete a Facebook és a www.szallodaverseny.hu weboldalunk. Most is több, mint 2.000.000 Vendéget érünk majd el, tudomásom szerint ilyen sok szavazót még nem kérdeztek meg szállodai verseny során, tehát mindenképpen az egyik legnagyobb kezdeményezésről beszélhetünk.” 

 

A véleményt mondani kívánó internetezők május 2-tól június 15-ig adhatják le szavazatukat a www.szallodaverseny.hu weboldalon.