A Magyar Telekom 2016. első negyedéves eredményei

forrás: Prím Online, 2016. május 6. 10:34

A Magyar Telekom közzétette 2016. első negyedévre vonatkozó Nemzetközi Pénzügyi Jelentési Szabványok (IFRS) szerinti konszolidált pénzügyi eredményeit.

Csoportszintű eredmények:

 

Christopher Mattheisen vezérigazgató így nyilatkozott: 

„Örömmel tölt el, hogy arról számolhatok be, hogy a 2015. év során működésünkben elért kedvező trendek folytatódtak az idei év első negyedévében, és egyszeri tételek tovább javították ezt az eredményt. Noha az összbevételünk csökkent 2015. első negyedévéhez képest, ez elsősorban a lakossági földgáz piacról való kilépés és a B2B energia üzletág átadása miatt következett be. Az energia bevételek hozzájárulásától eltekintve, az alaptevékenységet összehasonlítva elmondható, hogy bevételeink tovább nőttek (+1,8%) a magyarországi szegmens továbbra is pozitív momentumának, illetve a Macedóniában elért, 5 éves hanyatlás után elért bevétel trendfordulónak köszönhetően, mely a megnövekedett mobil és RI/IT bevételek jóvoltából következett be.

A Csoport EBITDA növekedése 13,6%-ra gyorsult az alap tevekénységben elért növekedés, a költséghatékonyságon tartott stratégiai hangsúly (létszámcsökkentési program, termék- és folyamategyszerűsítés, több online ügyfélkiszolgálást magába foglaló digitalizáció), valamint egyszeri profit fokozó tételek együttes hatásának köszönhetően. Sikeresen eladtuk egyik legnagyobb értékű irodaépületünket és médiavállalkozásunkat, az Origo-t, mely tranzakciók mindösszesen 5,1 milliárd forint egyszeri profitot jelentettek a negyedévben. A Csoport szintű EBITDA növekedést és a működő tőkében bekövetkezett javulást tükrözi a Csoport Szabad Cash Flow-jának emelkedése, amely a megnövekedett végkielégítések, hiteltörlesztés és beruházási szállítói kötelezettségek ellenére is 11,2 milliárd forinttal nőtt. A nettó eladósodottság 41,8%-ra csökkent, és közeledik a megcélzott 30-40%-os sávhoz.

A tavalyi évben a teljes operáció területén a 4G hálózat fejlesztésre fordított erőfeszítéseknek köszönhetően a mobil internet és készülékértékesítési bevételeink jelentősen emelkedtek, melyet azonban a magyarországi mobil végződtetési díjak éles vágása miatt a hang alapú nagykereskedelmi bevételekben bekövetkezett hanyatlás részben ellensúlyozott. A vezetékes hálózatfejlesztést követően képesek voltunk tovább növelni a vezetékes szélessávú internet és TV előfizető bázisunkat Magyarországon magasabb egy főre jutó árbevétel mellett, ami hozzájárult a csoportszintű vezetékes bevételek 2,3%-os növekedéséhez. Az integrált Telekom márkán alapuló, négy szolgáltatást összekapcsoló Magenta1 ajánlatunk, melyet már Csoport szerte kínálunk ügyfeleink számára, szintén hozzájárult márkánk és szolgáltatásaink további népszerűsítéséhez. A rendszerintegrációs és IT bevételeinket is tovább tudtuk növelni és ezen a területen jelentős növekedési potenciált látunk, melyet tervezünk megcélozni.

A jelenlegi teljesítmény összhangban van a várakozásainkkal és örömmel tartjuk korábbi célkitűzésinket. A mostani negyedév egyszeri nyereség fokozó tételeire számítottunk, és azok hatását figyelembe vettük terveinkben.”