A Huawei fogyasztói üzletága nyilvánosságra hozta első negyedéves eredményét

forrás: Prím Online, 2016. május 11. 08:43

A Huawei fogyasztói üzletága bejelentette, hogy 2016 első negyedévében összesen több, mint 28,3 millió készüléket szállított ki, amely 64 százalékos növekedést jelent az előző év hasonló időszakához képest.

Ebből a vállalat okostelefon kiszállításai 44 százalékkal, okostelefon eladásai pedig 61 százalékkal növekedtek. A Strategy Analytics és az International Data Corporation piackutató cégek jelentései alapján a Huawei továbbra is a harmadik a globális okostelefon eladások piacán, 8,5 százalékos globális piaci részesedéssel. Míg a globális okostelefon szállítások 3 százalékkal csökkentek 2015 első negyedévéhez képest, a Huawei az egyedüli gyártó a dobogós helyezettek közül, aki megőrizte dinamikus növekedését. Az idei év áprilisában bemutatott P9 okostelefontól piaci pozíciójának további erősödését várja a vállalat.

 

293 százalékkal több eladott okostelefon a közép- és észak-európai régióban

A Huawei a közép- kelet- és észak-európai régióban 293 százalékkal több  Huawei/Honor okostelefont adott el 2016 első három hónapjában, mint 2015 első negyedévében. A GFK piackutató cég jelentése szerint a vállalat a Honor márkával együtt jelentős növekedést ért el ebben a régióban az adott időszakban és 11,6 százalékos részesedést szerzett az okostelefonok piacán. Ezzel párhuzamosan a gyártó a hazai okostelefonok piacán duplájára, azaz 11,8 százalékra növelte részesedését darabszám alapján vizsgálva 2016 első negyedévében, a tavalyi év hasonló időszakához képest. 

 

A GFK szerint a legnépszerűbb Huawei/Honor telefon a régióban a P8 Lite: 2016 első negyedévében a tíz legsikeresebb, a piac 27 százalékát jelentő készülék között igen magas helyezést ért el.  A régiós trendekben megfelelően a Huawei P8 Lite az egyik legkeresettebb okostelefonná vált hazánkban 2016 márciusában.

 

A GFK piackutatása 2016 első negyedévében készült, és olyan országokat fedett le, mint Ausztria, Csehország, Észtország, Görögország, Horvátország, Izrael, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Magyarország és Románia (Közép- és Kelet-Európa), valamint Dánia, Finnország, Norvégia és Svédország (Észak-Európa). 

 

A P9 eladásai az értékesítés első hetében felülmúlták a P8 első heti eladási számait

A Huawei 2016 áprilisában mutatatta be legújabb prémium okostelefonját, a P9-et, amely a vállalat és a legendás kamerakészítő cég, a Leica együttműködésének első közös terméke. A P9 eladásai az értékesítés első hetében felülmúlták a P-sorozat előző tagja, a P8 első heti eladásait.