Sikeresebbek az IT-t jól használó kkv-k

forrás: Prím Online, 2016. május 18. 09:42

Sokkal derűlátóbbak saját kilátásaik kapcsán azok a kis- és középvállalkozások, amelyek kihasználják a technológia adta előnyöket, illetve megfelelő adatelemző képességekkel rendelkeznek – derül ki a Microsoft felméréséből. A kisvállalatok szerint az IT-eszközök hatékony használata hozzájárul az ügyfélkapcsolatok elmélyítéséhez, és javít az eredményességen is.

A rendelkezésükre álló adatmennyiséget jól feldolgozó európai kis- és középvállalkozások közel kétszer akkora arányban várnak javuló eredményességet a következő tizenkét hónapra vonatkozóan, mint azok, amelyek nem helyeznek hangsúlyt erre – derül ki a Microsoft 20 országban, 6200 kkv megkérdezésével végzett kutatásából. A felmérés eredménye szerint azoknak a kkv-knak, amelyek kihasználják a big data nyújtotta lehetőségeket, 45 százaléka vár javuló pénzügyi eredményt a következő egy évtől, míg a többieknél 20 százalékos ugyanez az arány. A felmérés fontos megállapítása emellett, hogy a rendelkezésre álló adatokat kellő mélységben feldolgozó kisvállalatok körében sokkal nagyobb – 45 százalék 27-tel szemben – annak az esélye is, hogy új termékkel jelenjenek meg a közeli jövőben, illetve újabb piacokra lépjenek (32, illetve 18 százalék.)

 

 

A felmérés az európaihoz hasonló eredményeket hozott a magyarországi kis- és középvállalkozások körében is. Azoknak a kisvállalatoknak, amelyek már komoly lépéseket tettek a digitalizáció útján, 67 százaléka látja úgy, hogy növekedtek az eladásai, míg a főként papír alapon dolgozó cégeknél ez az arány 54 százalék. Az IT-eszközöket intenzíven használó cégek 76 százaléka emellett úgy látja, hogy növekedtek az innovációs készségei, míg a többnyire papír alapon dolgozó cégeknél csak 58 százalék ez az arány. Figyelemre méltó megállapítása emellett a kutatásnak, hogy a digitális átállást már végrehajtott hazai kisvállalkozások 43 százaléka készül új termék vagy szolgáltatás bevezetésére, miközben ez az arány a zömmel hagyományos eszközökkel dolgozó cégeknél csak 22 százalékos.

 

A hazai kis- és középvállalkozások alkalmazottai emellett egyértelműen úgy látják, hogy a technológiai eszközök használata hozzájárul a jobb ügyfélkapcsolatok kialakításához: 71 százalékuk nyilatkozott így, miközben további 66 százalékuk úgy vélekedett, hogy a technológia hozzájárul az ügyfelekkel való kapcsolattartáshoz, és a sikeres ügyfélmegtartáshoz is. A Microsoft felmérése alapján a hazai kkv-k vezetői szintén nagyon bíznak az IT-eszközök sikert ösztönző erejében: 94 százalékuk például úgy látja, hogy a fejlett technológia alkalmazása révén jobb kapcsolatot alakíthatnak ki meglévő ügyfeleikkel, további 87 százalékuk pedig egyetért azzal az állítással is, hogy a technológia révén új üzleti kapcsolatokhoz is hozzá tudja segíteni vállalkozását.

 

 

A kkv-döntéshozói kör bő háromnegyede – 77 százaléka – emellett úgy vélekedik, hogy a technológia hozzásegíti a jobb teljesítményhez az üzleti folyamatokban, a megkérdezettek 68 százaléka szerint pedig annak révén a vállalkozás gyorsabban tud reagálni a változó üzleti igényekhez is.

 

Ami pedig az IT infrastruktúrát illeti, a döntéshozók meggyőző többsége – 77 százaléka – szerint rendelkezésére áll a szükséges adatmennyiség, amikor szüksége van rá: emellett a válaszadók 61 százaléka szerint integrált IT-folyamatok és rendszerek működnek a vállalkozásnál. Ezzel együtt a többség – 55 százalék – véleménye szerint még lehetne csökkenteni a jelenleg futó informatikai rendszer összetettségén.

 

A mai digitális világban a pozitív ügyfélélmény minden eddiginél fontosabb egy üzlet növekedéséhez és a versenytársainál jobb teljesítmény eléréséhez. Ahhoz, hogy egy cég kitűnhessen versenytársai közül, erősítenie kell vásárlói hűségét, és meg kell őriznie jó hírnevét. Az ügyfélkapcsolati rendszerek (CRM, azaz Customer Relationship Management) éppen ezt a célt szolgálják, és például a Microsoft Dynamics CRM Online az üzleti lehetőségek kezelése mellett az üzleti összefüggéseket is könnyen megmutatja – tehát segít az adatokat is kezelni.

 

Erre volt szüksége a Smile Forever fogászati rendelőnek is, ahol az indulást követő időszakban Excel táblázatokban vezették az ügyfelek kezeléseihez nem szervesen kötődő adatokat, különböző szerződéseket és raktárkészleteket. A páciensek száma azonban gyorsan emelkedett, a különböző Excel táblák adatainak összehangolása, és az aktuális helyzetet tükröző információk kinyerése viszont egyre több gondot okozott. Ezért vezették be az újpesti klinikán 2015 júliusában a Microsoft Dynamics CRM Online szolgáltatást, ami gazdagabb funkcionalitást nyújt, mint a hagyományos praxiskezelő rendszerek. „A CRM Online jelentősen növelte a cég működésének hatékonyságát. Ha tudtuk volna, hogy ekkora segítséget kapunk az ügyfélkezeléshez, az adminisztrációs munkához és a marketingtevékenység eredmé-nyességének növeléséhez, akkor már korábban bevezettük volna” – mondta el Radnai László, a Smile Forever Dental Kft. cégvezetője.

 

A Microsoft friss kutatása szerint a valamilyen technológiai eszközt használó magyar kisvállalatok 57 százaléka támogatja a saját eszközök irodai használatát (Bring Your Own Device, BYOD), ami látványos előrelépést jelent a 2014-es, 38 százalékos arányhoz viszonyítva. Érdekes, hogy ez a hozzáállás a mikrovállalkozások körében az átlagnál is elterjedtebb, náluk 67 százalékos az arány, szemben a középvállalkozások 51 százalékával.

 

„Látható, hogy a big data és a korszerű IT-rendszerek használata egyre meghatározóbb szerepet játszik a magyarországi kis- és középvállalkozásoknál is. A felmérésből viszont az is kiderül, hogy egyértelmű az összefüggés a technológiai eszközök használata és a versenyképesség között: biztató, hogy ezt egyre több hazai vállalkozásnál felismerik” – nyilatkozta Vass Gábor, a Microsoft vállalati és partnerkapcsolati üzletág igazgatója.