Grafikusok, vasútbarátok figyelem: „170 éves a magyar vasút!”

forrás: Prím Online, 2016. május 18. 09:49

Még egy héten át, azaz május 25-ig várja a MÁV-csoport a hazai vasúttörténet egy-egy jelenetét ábrázoló grafikák beérkezését, a 170 éves a magyar vasút! című mozdonygrafikai pályázatra. A szakmai zsűri által legjobbnak ítélt alkotás felhasználásával készülő óriásmatrica egy éven át a MÁV-csoport egyik, a mindennapi forgalomban részt vevő TRAXX mozdonyát díszíti majd.

A tizennyolcadik életévüket betöltött pályázók tetszés szerint ragadhatnak ki részletet, témát a magyar vasút 170 éves történelméből, mindennapjaiból. Egy pályázó legfeljebb két olyan saját, eredeti szerzői alkotásával indulhat a megmérettetésen, amellyel más hasonló versenyen még nem szerepelt. A műveket a mozdonyjellegrajz felhasználásával színesben, digitalizált formában – elfogadott formátumok: jpg, png, pdf, tiff; felbontás: minimum 300 dpi – kell beküldeni a danfi.edit@mav.hu címre. A pályaműveket a lehető legjobb minőségben célszerű elkészíteni, ugyanakkor a pályázat benyújtásakor – a fájlméretből fakadó problémák elkerülése érdekében – legfeljebb 1024 pixel széles, maximum 5 MB méretű nézőképeket várnak a szervezők.

 

A pályázatban a pályázó nevét, lakcímét, telefonszámát és e-mail címét is fel kell tüntetni, továbbá ki kell tölteni egy felhasználási és adatkezelési hozzájáruló nyilatkozatot, amely a MÁV-csoport honlapján a következő linken érhető el: www.mavcsoport.hu/mav-csoport/mozdonygrafikai-palyazat-170-eves-magyar-vasut. A beérkező grafikákat szakmai zsűri értékeli a beküldési határidőtől számított öt munkanapon belül. A legjobbnak ítélt pályaművet június 1-jén, a www.mavcsoport.hu weboldalon hozzák nyilvánosságra. 

 

Az első helyezettet e-mailben is értesítik a grafikájával felmatricázott mozdony ünnepélyes avatórendezvényének időpontjáról. Azonkívül, hogy az alkotást egy TRAXX mozdonyon országszerte láthatják majd az utasok, a győztes még egy Dél-Bohémia kincsei elnevezésű élményutazáson is részt vehet másodmagával, a MÁV Nosztalgia Kft. szervezésében.