Világfórumot tart az idén 20 éves ECDL - Több mint 100 ország képviselői Budapesten

forrás: Prím Online, 2016. május 25. 11:15

A hazai ECDL (Európai Számítógép-használói Jogosítvány) program sikereinek elismeréseként, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) közreműködésével idén május 26-án és 27-én, Budapesten rendezik meg az ECDL Alapítvány nemzetközi fórumát.

A szakmai rendezvényre több mint 100 országból érkeznek meghívottak, hogy megvitassák az idén 20 éves, szakmai szempontból két-három évenként frissülő ECDL program helyzetét és a jövőben várható kihívásokat, lehetőségeket.

 

Az ECDL (Európán kívüli országokban: ICDL) olyan képzéseket kínál, amelyek révén a munka világában hasznos infokommunikációs készségekre tehetnek szert a vizsgázók. A Fórum célja többek között az is, hogy felhívja a cégvezetők, politikai döntéshozók figyelmét arra, mennyire fontos és hatékony eszköz az ECDL program a digitális írástudás széleskörű terjesztésében.

 

A kétnapos rendezvényen adják át az évente négy kategóriában odaítélt ECDL Best Practice Awards díjakat is, amelyeket a megelőző év kiemelkedő teljesítményéért kaphatnak meg a legjobb gyakorlatot bemutató, pályázó országok.

 

A tanácskozás résztvevőit Deutsch Tamás, a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos írásban eljuttatott üzenetével köszönti.

 

Az ECDL hazai terjesztésének szakmai irányítója a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság. Az NJSZT ügyvezető igazgatója, Alföldi István a kezdetektől részt vesz az ECDL Alapítvány tevékenységében: az első ECDL-ország, Svédország, 1996 augusztusában kezdte el a munkát, az ECDL Alapítvány pedig 1997-ben jött létre. Magyarország még abban az évben, tizenharmadikként csatlakozott a kezdeményezéshez.

 

Alföldi István szerint az elmúlt 20 évben az ECDL bizonyította, hogy lépést tud tartani az információs társadalom fejlődésével. Mérföldkő, hogy idén már az Európai Bizottság Kutatási és Innovációs Főigazgatóságán is működik ECDL-vizsgaközpont.

 

Egész Magyarország számára siker, hogy a Világfórum delegáltjainak Budapesten lesz alkalmuk a tapasztalatcserére.