A GE bővíti Ipari Internetbe fektetett beruházását az európai ipar digitalizálásának ösztönzésére

forrás: Prím Online, 2016. június 14. 16:27

A vállalat 250 új munkahelyet teremtő digitális irodát nyit Európában,  valamint szélesebb körű hozzáférést biztosít a Predix ökoszisztémához ügyfelei számára.

 

A GE ma bejelentette, hogy európai digitális jelenlétének növelésével, valamint új termékek bevezetésével, új partnerkapcsolatok kialakításával és új kezdeményezések indításával kívánja elősegíteni a digitális ipari ökoszisztéma európai bővülését. A vállalat Digitális Műhely néven új digitális irodát nyit Párizsban, amely az említett ökoszisztéma központjaként működik majd. 

 

„Európa a tehetséges szakemberek mellett a megfelelő infrastruktúrával is rendelkezik ahhoz, hogy a termelékenységi forradalom éllovasa legyen. E küldetés középpontjában az ipar digitalizálásának kell állnia” – mondta Jeff Immelt, a GE elnök-vezérigazgatója. „A GE elkötelezett aziránt, hogy segítséget nyújtson Európának az Ipari Internet építőköveinek megalkotásában, hogy az így létrejövő hálózat segítségével a kontinens vállalkozásai az információkat tudássá, a tudást pedig eredményekké alakíthassák."

 

A Párizs 2. kerületében, a történelmi Le Centorial épületben megnyíló új Digitális Műhely az európai ügyfeleket és partnereket fogja kiszolgálni. Az iroda az első az idén a megnyíló, globális hálózatot alkotó négy műhely sorában. A központokként működő műhelyeken keresztül a GE Digital inkubátorszolgáltatásokat nyújt startupok számára, együttműködik az ügyfelekkel az új alkalmazások kifejlesztésében, és tovább szélesíti az ipari fejlesztők egyre bővülő európai közösségét. Az első Digitális Műhely 250 új munkahelyet teremt Párizsban, elsősorban a mérnöki tevékenységek, az adattudomány, a felhasználói élményhez kapcsolódó tevékenységek és a tervezés területén. 

 

A digitális ipari ökoszisztéma bővítése

A bővülő ökoszisztéma alapkövéül a GE Ipari Internethez kifejlesztett operációs rendszer, a Predix, valamint a Predix.io szolgál. Utóbbi lehetővé teszi, hogy külső szoftverfejlesztő mérnökök – a platform lehetőségeit kiaknázva – biztonságos fejlesztői környezetben fejleszthessenek, vezethessenek be és skálázhassanak ipari internetes alkalmazásokat. Az ügyfelek számára idén februárban elérhetővé tett platformon mára már csaknem 11.000 fejlesztő fejleszt alkalmazásokat. 

 

„Az európai ipar digitalizálásához nem elég, ha a vállalatok – mint például a GE és partnerei - vezető szerepet vállalnak és beruháznak a folyamatba. A sikerhez a magán- és a közszféra szorosabb együttműködésére is szükség van” – mondta Bill Ruh, a GE Digital vezérigazgatója. „Egy olyan nyílt platformot fejlesztünk, ahol a GE 14.000 fejlesztője együttműködhet ügyfeleinkkel és partnereinkkel az új alkalmazások létrehozásában.”

 

Új termékekkel a digitális átalakulás elősegítéséért  

A legújabb tanulmányok szerint a termékek és szolgáltatások digitalizálása a következő öt évben évi több mint 110 milliárd euróval növelheti az ipari bevételeket Európában. Az átalakulást a GE az ügyfelek igényeit kielégítő innovatív termékekkel kívánja elősegíteni.

 

A GE Digital áprilisban jelentette be eszközteljesítmény-menedzsment (APM) programcsomag, az első kereskedelmi forgalomban kapható, Predixen futó alkalmazás megjelenését. Az üzletág ma két olyan fontos frissítést jelentett be szoftvereihez, amelyek a jelentős európai ügyfelek hatékonyabb kiszolgálását teszik lehetővé.

 

A GE Power új Digitális Erőmű szoftvert dobott a piacra, amely komoly segítséget nyújt abban, hogy az országok teljesíteni tudják a COP21 egyezményben vállalt üvegházgáz-kibocsátás csökkentési céljaikat. A szoftver segítségével az erőművi szektorban működő ügyfelek - mint például a Yildirim - javíthatja széntüzelésű gőzerőműveinek hatékonyságát, miközben csökkentheti károsanyag-kibocsátásukat. Jelenleg a széntüzelésű erőművek adják a világ elektromosáram-termelésének 40%-át. A GE Power új szoftvere akár 2%-kal is csökkentheti ezen erőművek károsanyag-kibocsátását, továbbá évi 67.000 tonnával csökkentheti a szénfelhasználást ugyanakkora megawatt teljesítmény mellett.

 

Ezen túlmenően a GE Digital Briliáns Gyártás programcsomagja – mely a tervek szerint 2016 harmadik negyedévében jelenik meg – szintén a Predix operációs rendszeren fut majd. A briliáns gyártási szoftver a gyártás minden területéről begyűjti, összeköti, majd elemzi az adatokat, és a kapott információk alapján segíti a gyártókat a gyártási célkitűzések teljesítésében, a költségek és a kockázatok ellenőrzés alatt tartása mellett. A GE briliáns gyárai mögött is ez a briliáns gyártási technológia áll, melyet jelenleg a GE saját tevékenységeinek javítására használnak.  

 

Az Egyesült Királyságban már üzembe helyezték, és már kapható a Predixen működő GE Health Cloud felhőalapú alkalmazás, amelyet kifejezetten az egészségügyi szektor számára terveztek. Az új felhőalapú ökoszisztéma és alkalmazásai a szoftverek, a hardverek és az analitikák összekapcsolásával nagyfokú gyorsaságot, hatékonyságot és együttműködést tesznek lehetővé, elősegítve a kezelések eredményességét és a különböző területeken dolgozó egészségügyi szakemberek munkáját – kórházi és nem kórházi környezetben egyaránt.

 

 

Új ügyfelekkel és partnerekkel a jobb eredményekért 

Ugyancsak a mai napon előzetes megállapodást írt alá a GE Oil & Gas üzletága és a Technip. Az együttműködés célja új digitális megoldások feltérképezése, különösen az új cseppfolyósított földgáz (LNG) projektek tervezése és megvalósítása terén. A két cég közös munkája annak feltérképezésére terjed ki, hogy miként lehet a Predixet és a digitális megoldásokat az LNG létesítmények tervezési, építési, üzembe helyezési, beindítási és üzemeltetési szakaszaiban alkalmazni.

 

A Műhely megnyitásának keretében a GE partneri megállapodást kötött  Franciaország első induló vállalkozásokat segítő központjával, a NUMA-val, valamint kormányügynökségekkel (többek között a Banque Publique d'Investissement (BPI) szervezettel) is  a régió ígéretes ötleteinek és induló vállalkozásainak felkutatása és fejlesztése érdekében.

 

„Óriási lehetőség számunkra, hogy a GE Párizsba tette európai műhelyének székhelyét. A GE Digital üzletággal szorosan együttműködve az Ipari Internet köré építve innovációs ökoszisztémát kívánunk létrehozni.  Szilárd meggyőződésünk, hogy sikerül egy olyan, startupokból, adattudósokból, fejlesztőkből és szoftverszakértőkből álló erős közösséget kovácsolnunk, amely megoldásokkal tud szolgálni a komplex ipari kihívásokra" - mondta Marie-Vorgan Le Barzic, a NUMA vezérigazgatója.

 

A GE szoftveres megoldásait számos további európai vállalat is használja tevékenységei átalakításához:

 

„A GE Digital üzletágunk létrehozása és a Predix operációs rendszer bevezetése óta már csaknem 11.000 fejlesztő csatlakozott a platformhoz és fejlesztett több mint 100 alkalmazást. Az ügyfelek körében is egyre nagyobb érdeklődést tapasztalunk” – mondta Immelt. „A GE számára a saját tevékenységeit tekintve mindez 500 millió dollárnyi termelékenységnövekedést hozhat. Itt az ideje, hogy az ipari szereplők is átváltsanak erre a hosszú távú értékteremtést biztosító módszerre.”

 

A minds + machines fórumról

A „Minds + Machines Europe 2016” elnevezésű egész napos fórumon az ipar legragyogóbb elméi, valamint egyetemi, kormányzati és technológiai vezetők gyűlnek össze egész Európából, hogy megvitassák az ipar digitális átalakulásának és az Ipari Internet helyzetének kérdéseit. Az esemény fő szponzora a Capgemini, a platina fokozatú szponzorok pedig az EY, az Intel és a PwC lesznek.