A paralimpia már sugározható a neten

Homeboy Homeboy, 2000. október 25. 18:43
Az idei nyári olimpiai játékok alatt a weben történő sugárzás tiltva volt, ugyanis a televíziós jogdíjak tulajdonosa, az amerikai NBC társaság nem akarta, hogy bármi is megzavarja az ő közvetítésüket.
Az eredmény? A sportrajongók már reggel olvashatták a végeredményeket a neten, majd azon az estén pedig megnézhették a megvágott, felvételről sugárzott képes beszámolókat.

Egy New York-i cég, a WeMedia a paralimpia ideje alatt élő stúdióbeszélgetéseket és beszámolókat közvetít előben az interneten. A játékok október 18-i kezdete óta a WeMedia három különféle programot kínál.

A közvetítések minőségéről elmondható, hogy egy 56 KB-s vonalon élvezhető minőségben követhető a paralimipa. A Wired szerint a megnyitóünnepségre például több mint 8000 ember volt kíváncsi.

"Nagyon elégedettek vagyunk az eddigiekkel, és meghaladta várakozásainkat is - mondta Cary Fields, a WeMedia alapítója. - 92 országból jelentkeztek be hozzánk, ami azért is jelentős, mert ebből 88 országban egy fillért sem költöttünk reklámra." A WeMedia durván 20-25 millió dollárt fizetett a weboldal és a közvetítés megvalósításáért.

1999-ben a cég a fogyatékosok számára készült weboldallal jelent meg. Életviteli, egészségügyi és üzleti információkat szolgáltatnak a fogyatékosoknak és azok családjának, barátainak.