A Solar Impulse sikeresen befejezte földkerülő repülőútját

forrás: Prím Online, 2016. július 26. 10:39

Az ABB partnere, a Solar Impulse történelmet írt azzal, hogy az első, kizárólag napenergiával hajtott repülőgépként sikeresen befejezte földkerülő repülőútját!  A Kairóból felszálló gép sikeresen teljesítette az út utolsó, 48 órás etapját, majd közép-európai idő szerint hajnali 2 óra 5 perckor leszállt Abu-Dzabiban, a kiindulási állomására.

"Hatalmas szimbolikus jelentőséggel bíró, igazi történelmi siker ez" – mondta Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója.  "A sikeres küldetés egyértelműen bebizonyította, hogy az újjító szellem és a tiszta technológiák segítségével úgy működtethetjük a világot, hogy az nem jár együtt a Föld véges erőforrásainak felélésével.  Az ABB minden dolgozója nevében gratulálok Bertrand Piccardnak, André Borschbergnek és a Solar Impulse nagyszerű csapatának. Nagyon büszkék vagyunk rá, hogy hozzájárulhattunk ennek a fontos projektnek a sikeréhez."

 

Az ABB azért kötött innovációs és technológia szövetséget a Solar Impulse-szal, mert a Svájcban már 125 éve az energetikai és az automatizálási technológiák fejlesztésén dolgozó cég azokat a célokat kívánja elérni lent a földön, amelyeket a Solar Impulse sikerrel teljesített a légtérben.    

 

"Küldetésünk sikere nem csak a repülésben, de a megújuló energiák hasznosítása és a tiszta technológiák területén is történelmi jelentőséggel bír" – mondta megérkezésekor Bertrand Piccard, a Solar Impulse pilótája, a projekt kezdeményezője és elnöke.  A két fél erősségeinek sikeres ötvözésével a Solar Impulse és az ABB bizonyságot szolgáltatott arra, hogy az innovációt miként lehet hiteles, reális megoldássá alakítani, és egy tisztább világ érdekében miként lehet energiát hatékonyabban előállítani, tárolni és felhasználni.”  

 

 

André Borschberg, a Solar Impulse társalapítója, vezérigazgatója és a gép másik pilótája ezekkel a szavakkal méltatta a két cég közötti partneri kapcsolat értékét: "Az ABB, valamint a projekt kivitelezésében közreműködő többi szervezet szaktudása és támogatása nélkül a küldetésünk nem lett volna megvalósítható.   A Solar Impulse-szal kötött innovációs és technológiai szövetség keretében az ABB a földkerülő repülőút teljes ideje alatt szakemberekkel, így például a földi irányító személyzetben dolgozó mérnökökkel támogatta a nagy vállalkozás sikerét."  

 

A Föld körberepülésére tett kísérlete során a Solar Impulse-nak számos olyan kihívással kellett megküzdenie, amilyenekre a földön megoldást nyújt az ABB a vevői számára. Ilyen kihívásnak számít a napelemek energiatermelésének maximalizálása, a megújuló energia integrálása a villamosenergia-elosztó rendszerekbe és az energiahatékonyság javítása.  

 

A Földet megkerülő repülőútja során a Solar Impulse leszállt négy kontinensen (Ázsia, Észak-Amerika, Európa és Afrika), átkelt két óceánon (Csendes- és Atlanti-óceán) és átrepült a Földközi-tenger és az Arab-félsziget felett is. Útja során több új repülési rekordot állított fel. A repülőút Japán és Hawaii közötti szakaszában André Borschberg megdöntötte a leszállás nélküli leghosszabb szóló repülés rekordját (117 óra 52 perc), Bertrand Piccard pedig elsőként repülte át az Atlanti-óceánt napelemes repülőgéppel.