Az IT szektorban is nagy kihívás a munkaerő toborzás

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 8. 11:40

Laza szakmai társulásnak indult, mára több mint száz fős, amerikai ügyfelekkel foglalkozó Big Data- és üzleti intelligencia konzultáns vállalkozássá nőtte ki magát a Starschema. Az Inc. magazin által az ötezer legdinamikusabban fejlődő európai vállalkozás közé beválasztott cég a bonyolult projektek mellett most újfajta kihívásokkal is szembesül: a megfelelő szakemberek toborzása és szervezetbe való integrálása az IT szektorban is sarkalatos probléma.

Toborzás - a kor nem számít, a személyiség a lényeg

A vállalkozás az utóbbi években jelentősen növelte dolgozói létszámát: 2006-ban négy fővel indultak el, öt év múlva, 2013-ban még csak nyolcan alkották a csapatot, majd nem egészen három éven belül több mint tízszeresére, száz főre duzzadt az alkalmazottak száma. A növekedés üteme idén új szintre lépett: a cég árbevétele év végére elérheti akár a kétmilliárd forintot is. A munkaerő kiválasztását a hazai piacon végzik, az alkalmazottak 95%-a továbbra is magyar. A legfiatalabb kolléga mindössze 17 éves, a legidősebb pedig 50 – a felvételnél nem a kor, hanem az adott feladatkörhöz legjobban illő személyiség számít. „Elsősorban olyan egyéniségeket keresünk akik mernek ötletelni, értékelik és alkotják a közösséget, tudnak azonosulni azzal, amit csinálnak, és a kellő alázat is megvan bennük. A csapathoz való tartozás igénye is fontos: az IT szektorban sokszor jelen lévő bezárkózó stílus itt nem arat sikert.” – mondta Adorján-Zsidek Kata, a Starschema HR-vezetője.

 

A megtartó erő - izgalmas projektek és versenyképes technológiák

A munkaerőt a versenyképes, új technológiák alkalmazásával és az egyenjogúság biztosításával igyekeznek megtartani, cserébe viszont elvárás az egyéni ötletek és a tudás egymás közötti feltétlen megosztása. „Nem mérjük percre pontosan embereink munkára fordított idejét, de a teljesítményt mindenkitől elvárjuk. Megadjuk a lehetőséget a fejlődésre, de ahhoz, hogy nálunk valaki hosszútávon is megtalálja számítását nyitottság, és a csapatmunka iránti tisztelet is feltétlenül szükséges.” – tette hozzá Adorján-Zsidek Kata.

 

A pénzt fiziológiai szükségletnek tekintik, a versenyképes fizetés az iparágon belüli hatalmas konkurenciaharc miatt az alap, amelyre a többi ösztönzőt építik. A menedzsment az elsődleges megtartó erőt a kihívást jelentő feladatokban látja. „Nem vagyunk bércentrikus cég. A menedzsment hisz a pénz erejében, de fontosabb szempont, hogy az emberek motiváló projekteken dolgozhassanak. Olyan munkákat vállalunk el, amellyel a cég és az egyén is fejlődhet. A megkereséseknél ezért a szakmai szempontok többet számítanak, mint a pénz.”- tette hozzá Adorján-Zsidek Kata.

 

 

 

Nem menedzserek, technológiai vezetők

A vállalaton belül kialakult vezetési rendszert nagyban meghatározza, hogy a Starschema önmagára elsősorban technológiai cégként tekint. A tulajdonosok is informatikusok, így nem pusztán üzleti alapon döntenek, hanem tudják, a kollégáik részére melyek lehetnek izgalmas, kihívást jelentő projektek, és szeretik maguknak kitaposni az utat az új technológiák alkalmazásával. „Gyakran előfordul, hogy szűk határidővel, lehetetlennek tűnő feladatokat vállal el a vezetőség, amit végül sikeresen oldanak meg - ezért is szükségesek olyan emberek a csapatba, akik nem várják, hanem megcsinálják a csodát. A Starschema pedig megadja a szabadságot arra, hogy meg is valósíthassák elképzeléseiket.” – összegez Adorján-Zsidek Kata.

 

A speciális technológiák, rendszerek alkalmazása miatt a gyakorlatban a szakmai vezetés érvényesül, egy kívülről érkező menedzsert a kollégák ezért nem fogadnának el. A vezetés fő szempontja az egyenjogúság mellett a transzparencia: a kéthavonta megtartott „All Staff” találkozók alkalmával a vállalat összes alkalmazottja előtt beszámolnak az aktuális üzleti eredményekről.

 

Akár az amerikai álom is beteljesülhet

A Szilícium Völgyről álmodozni egy magyar informatikusnak elsőre merész ötletnek tűnhet, a cég viszont jelenleg is közvetlenül dolgozik Fortune 500-as kategóriába tartozó amerikai ügyfeleknek. Nemcsak a tulajdonosoknak, az alkalmazottaknak is lehetőségük van akár évente többször is amerikai üzleti találkozón részt venni, ahol vezető beosztásban lévő külföldi szakemberekkel találkoznak, és felelős kérdésekben tárgyalhatnak. A cég jövőképe is a tengerentúlra mutat: a Starschema idén nyitotta meg floridai irodáját, melyet magyar és amerikai szakemberekkel szeretnének megtölteni.

 

Az alapítókról

Csillag Péter

Tizenöt éve foglalkozik adattárházas és üzleti intelligencia projektekkel. Ezalatt a technológiák fejlesztésének és felhasználásának teljes életciklusát megismerte, az üzleti intelligencia projektek minden fontos szerepkörében bizonyított Magyarországon és külföldön egyaránt. 2006 óta a Starschema Kft. ügyvezetőjeként feladata a mára több mint száz fős csapat vezetése, a cég stratégiájának kidolgozása és a végrehajtás kontrollja.

 

Földi Tamás

Földi Tamás a Starschema társalapítója és tulajdonosa több, mint egy évtizede kezdett el adattárházakkal és üzleti intelligenciával foglalkozni; mára Fortune 500-as cégeknek segít speciális, adatkezeléssel kapcsolatos problémáik megoldásában. Ő a cég legdinamikusabban fejlődő, ún. fejlett analitikával és Big Datával foglalkozó konzultációs- és üzemeltetési csapatának vezetője, és egyben felelős a Starschema szoftverfejlesztési stratégiájáért is. Tamás mindemellett Tableau Zen Master is, azaz a Tableau adatvizualizációs eszköz világszinten jegyzett húsz legnagyobb szakértőjének egyike.

 

Szilvágyi Csaba

Szilvágyi Csaba a Starschema divízióvezetője és résztulajdonosa, műszaki informatikus mérnök és közgazdász, 20 éve foglalkozik rendszerfejlesztéssel és üzleti intelligenciával. Divíziója a hagyományos adattárház és riportfejlesztés szolgáltatásokért felelős, leginkább a Magyarországon jelen levő multinacionális vállalatok projektjein dolgoznak. Az üzletág a Starschema indulása óta meglévő ügyfeleket is kiszolgál, mely jól illusztrálja a csapat megbízhatóságát, folyamatos minőségi teljesítményét. Csaba a divízó vezetése mellett jelentős részt vállalt a Starschema belső üzleti folyamatainak és a pénzügyi működés alapjainak kidolgozásában is.