A megújuló Bentley

Fekete Gizella, 2000. október 27. 06:15
A GIS- és CAD-piac két nagy ellenlábasa, a Bentley Systems és az Autodesk közül a Bentley idei, október 26-ai, a BM Duna Palotában tartott Fóruma csaknem 200 látogatót vonzott. A délelőtti előadások jelentős hányada és a sajtótájékoztató is a Bentley megújult termék-, marketing- és kereskedelmi, s az ezekkel szorosan összefonódó internetes stratégiájáról és az ezekbe integrálható újdonságokról s az új termékverziókról szólt.
Az idén lezajlott Intergraph merge – amikor is 42 millió dolláros áron a Bentley megvette az Intergraph plottoláshoz és raszterkezeléshez szükséges technológiáit – után, 15-17%-os piaci részesedéssel, független piackutatókra hivatkozva magát piacvezetőnek tartó, a korábban a tervezést, építést és követést különválasztó, ma azonban már folyamatukban tekintő Bentley, az eddig ezeket egyenként támogató termékei együttműködésére törekszik. A jövőben a márkamenedzserekkel és a felhasználókkal is szorosabb együttműködésre törekvő cég ennek alátámasztására a termékei mellett egyre több szolgáltatást ígér. Maguk a termékek – élükön a sikert hozó MicroStation 8-as verziója – ma már minden olyan tulajdonsággal rendelkeznek, mint a legnagyobb konkurens Autodesk szoftverei, minek érdekében a Bentley egy eddig elképzelhetetlennek tartott fájlformátum-váltást is végrehajtott.

Az amerikai térinformatikai vállalat májusban nyilvánosságot látott, s ma már élesben alkalmazott – az építészeti vagyontárgyak létrehozására és működtetésére szolgáló üzleti folyamatok integrálásáról szóló – átfogó internetes stratégiája három komponensből áll. A Viecon.com a projektek extranetjei számára nyújt teljes körű szolgáltatást, a Viecon Licensing termékközpontú, vagyis egy azokra vonatkozó személy-, projekt- avagy időalapú internetes engedélyezési szolgáltatás, míg a Viecon Platforms a szoftvernek a saját hálózatot üzemeltetni kívánt szervezetek számára szóló változata. Ahogy a cég szoftverért és technológiák stratégiai marketingjéért felelőse, Susan Evans is mondta, a Viecon kezdeményezés három aspektusból is eltér a hasonló internetes megoldásoktól. Egyrészt – a Bentley ProjekctBank technológiájának köszönhetően – olyan intelligens tranzakciókra nyílik lehetőség, mint pl. a projektadatok alkatrész szintű lekérdezése, amivel lehetővé teszi az e-commerce forrás- és anyagbeszerzést. Másrészt, mivel ismert és elfogadott internetszabványokon nyugszik, így a projektek minden fázisában megkönnyíti az adatcserét, és nem utolsósorban – kihasználva a Bentley Systems ProjectWise műszaki információkezelő rendszerének képességeit – közvetlenül szinkronizálja a szervezetek elektronikus „tervezési hátországait”. A 20 ezernél több cég 200 ezer feletti számú Bentley Select előfizetője a www.viecon.com webhelyen rövidesen regisztrálhatja projektjeit.