Olimpia tévében és neten: 600 ezren már okostelefonon is szurkolnak

forrás: Prím Online, 2016. augusztus 17. 15:06

A felnőtt magyar internetezők elkötelezett szurkolók: 69 százalékuk, azaz több mint 3 és félmillió fő tervezi figyelemmel kísérni a riói olimpiát. Tízből hét válaszadó pedig minden olyan versenyszámra kíváncsi, amiben magyar sportoló sikeréért szoríthat. Az okostelefonok, tabletek és a (mobil)internet minden eddiginél szélesebb körű lehetőséget nyújtanak a szurkoláshoz. Az eNET – Telekom „Jelentés az internetgazdaságról” friss kutatása az olimpiai szurkolással foglalkozik.

Olimpiai lázban a netezők

Az eNET 2016 augusztusában végzett online kutatása alapján a felnőtt magyar internetezők olimpiai lázban égnek: 69 százalékuk, azaz több mint 3 és félmillió fő tervezi figyelemmel kísérni az idén augusztusban zajló ötkarikás játékokat. Nem meglepő módon a legnagyobb érdeklődésre a magyar szempontból hagyományosan sikersportágaknak minősülő úszás (78%), vízilabda (69%) és kajak-kenu (65%) tart számot. 

 

 

 

A válaszadók azonban elkötelezett szurkolók: 69 százalékukat elsősorban nem is a saját kedvenc sportágai érdeklik, hanem azok a versenyszámok, amikben magyar induló sikeréréért izgulhatnak.

 

Olimpia minden képernyőn

Míg korábban az olimpiai közvetítések követésének kizárólagos terepe a tévé volt, addig mára a válaszadók fele emellett az internet által nyújtott lehetőségeket is kihasználja. Az olimpiát tévében és neten egyaránt követni tervezők 45 százaléka a tévé mellett laptopon, 41 százaléka asztali számítógépen, 34 százaléka okostelefonon, minden tízedik válaszadó pedig tableten is fogja nézni a közvetítéseket. Mindez azt jelenti, hogy a tévézés mellett laptopon 790 ezren, asztali számítógépen 720 ezren, okostelefonon 600 ezren, tableten pedig már 170 ezren fognak szurkolni a magyar sikerekért.

 

Az okostelefonok és tabletek, valamint a (mobil)internet terjedése tízből kilenc válaszadó szerint az olimpianézési szokásokat is átalakította, minden eddiginél szélesebb körű lehetőséget biztosítva a szurkoláshoz. Nem csak lehetővé tették a közvetítések követését bárhol és bármikor (70%); de segítségükkel egyszerűbbé vált az olimpiával kapcsolatos hírek olvasása (50%); könnyebbé az őket érdeklő versenyszámok keresése és kiválasztása (26%); valamint egyszerre több képernyőn is lehetővé tették a közvetítések nézését (23%).

 

 

 

A többség (74%) lényegesnek is tartja, hogy a számára érdekes olimpiai versenyszámok közvetítéseit élőben (valós időben) tudja követni helytől és időtől függetlenül. Hogyha mégis lemaradnának egy számukra fontos olimpiai eseményről, a válaszadók fele inkább rögtön tudni szeretné az eredményt (esetleg ezután nézné meg az adott versenyszámot). Ennek megfelelően a hagyományos, élő tévés közvetítések a legkedveltebbek (78%); ezeket követik a visszanézhető (31%); majd az élő, interneten streamingelt (16%); végül a televízióból a válaszadók által rögzített közvetítések (5%).

 

Szurkolás szívvel-lélekkel

Az olimpianézők lelkes szurkolónak bizonyulnak: 76 százalék érezte már, hogy kiugrik a szíve az örömtől, amikor valamelyik magyar sportolónak vagy csapatnak sikerült nyernie az olimpián; 69%-nak szorult már össze a szíve, amikor ez nem sikerült; 61 százalék máig megborzong, ha látja egy-egy emlékezetes olimpiai győzelem ismétlését; közel felük pedig szurkolt már üvöltve a tévé előtt olimpia idején.

 

Bár az olimpia iránt érdeklődök 93 százaléka más sporteseményeket is figyelemmel szokott kísérni, az olimpia háromnegyedük szerint azért különösen fontos, mert erősíti az összetartozást az országban és a világban. Szintén az összetartozás érzését hivatott segíteni a Telekom Szurkolói Szív kezdeményezése is, mellyel a nyári nemzetközi sportversenyek résztvevőinek, így a Magyar Olimpiai Csapat tagjainak is üzeneteket, illetve egy szív formájú digitális eszközzel virtuális szívdobbanást küldhetünk, ezzel támogatva és bíztatva sportolóinkat. A Szurkolói Szív kezdeményezését a válaszadók többsége nagyon jó ötletnek tartja, hiszen így a versenyzők érezhetik a szurkolók szeretetét, akik „kicsit a szívüket adhatják a versenyzőknek”. 45 százalék tervezi is, hogy az olimpia alatt támogatja a magyar versenyzőket ezzel a kezdeményezéssel.

 

Az odaadó szurkolásért cserébe a válaszadóknak természetesen elvárásaik is vannak: nem érik be az olimpiai érmekkel, 34 százalékuk egy, 42 százalékuk pedig több magyar versenyzőtől is világcsúcsot vár.

 

Olimpia bárhol és bármikor

A felnőtt magyar netezők nem csak szeretnek szurkolni, de élen is járnak benne: 69 százalékuk tervezi figyelemmel kísérni a riói olimpiát és drukkolni minden magyar versenyzőnek. Mindezt persze nagyban megkönnyíti számukra az okostelefonok és tabletek, illetve a (mobil)internet terjedése, hiszen ezek révén kibővültek a szurkolási lehetőségeik, így bárhol és bármikor átadhatják magukat a szívvel-lélekkel szurkolás örömének.

NET – Telekom