Új teleház-fejlesztési program Jugoszláviában

Kovács Gyôzô Kovács Gyôzô, 2000. október 29. 13:59
A budapesti Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány (DemNet), valamint a Jugoszláv és a Magyar Teleház Szövetség körülbelül félszáz résztvevővel kétnapos pályázat-előkészítő konferenciát tartott Szabadkán, amelyen - elsősorban - a vajdasági falvak leendő teleházainak alapítói, valamint vezetői vettek részt.
Az amerikai USAID - néhány hónappal ezelőtt – 692 000 USD támogatást adott jugoszláviai teleházak létrehozására. A pénzből 455 000 USD értékben 30 teleház és 30 telekunyhó informatikai és telekommunikációs, valamint irodatechnikai felszerelését fogják megvásárolni. Ebből a pénzből kell az új teleházaknak a 9 hónapos működési költségét is fedezni. A megmaradt közel 250 000 USD elsősorban a leendő teleházvezetők képzésére, valamint a projekt lebonyolítása költségeinek fedezetére szolgál.

A projekt megvalósítására a USAID a DemNet-et, a Jugoszláv és a Magyar Teleház Szövetséget, valamint a Teleház Kht.-t kérte fel.

A konferencia előtt jugoszláv és magyar teleházas szakemberek keresték fel Jugoszláviának körülbelül 10 helységét, ahol az érdeklődők részére tájékoztató fórumokat tartottak. A mostani szabadkai pályázat-előkészítő konferencián az érdeklődő jelentkezőknek a DemNet kiosztotta a pályázati űrlapokat, és - Nizák Péter igazgató vezetésével, teleházas szakemberek társaságában - részletes tájékoztatást adott a pályázatról, a lebonyolításról, valamint a kiértékelés szabályairól.

A szabadkai konferencia után a következő - hasonló - összejövetelre Dél-Szerbiában, Vrnacka Banján kerül sor, ahol a régió városainak és falvainak a leendő teleházasai kapnak a pályázattal kapcsolatosan - hasonló - részletes tájékoztatást.